5 elemes
életmód blog
5 elem
FA ELEM – 5 Elem elmélet
Ilyenkor tavasszal a természettel együtt éledni a legjobb dolog. Sokan érzik azonban magukat kimerültnek tavasszal, sőt még nevet is kapott a tavaszi fáradtság jelensége. A jó hír azonban, hogy a tavasz sokkal inkább az újjáéledés időszaka, és a tavaszi étrenddel sokkal inkább támogathatod magad ebben a megújulásban.
VÍZ ELEM – 5 elem elmélet
A Víz Elem egy igazán titokzatos és nagy mélységeket rejtő Elem az 5 Elem rendszerében. Egyszerre lágy, mégis rendkívül erős. A Víz Elem titokzatos, és ez abból ered, hogy a Lét esszenciális minőségeit rejti, mely a tér-idő tengelyen kívül esve túlmutat a saját életünkön, és a lét teljességébe enged bepillantást.
FÉM ELEM – 5 elem elmélet
A Fém Elem egy nagyon érdekes és sajátos Elem az 5 Elem rendszerében, mely egy új kezdetet jelöl. A Fa Elem a kör elején a születés és újjászületés időszaka és a tavasz kapcsolódik hozzá. A Fém Elem viszont a kezdet és a vég határán egy olyan határmezsgye, ami egyszerre jelöli ki valaminek a végét és a kezdetét.
Csikung
TÖBB ENERGIA, JOBB ANYAGCSERE ÉS NYUGALOM – a helyes légzés nyugati nézőpontból és a kínai gyógyászat szemszögéből
Egyre több szakértő, orvos és terapeuta foglalkozik a helyes légzés élettani szerepével. Egyértelműen azt mutatják az utóbbi évtizedek kiterjedt kutatásai, hogy az régi kultúrák hagyományos módszerei – jóga, csikung, tájcsi, meditáció – nem véletlenül tekintették a helyes légzés elsajátítását alapvető fontosságúnak a gyakorlás kezdeti fázisában.
LAZITÓ GYAKORLAT – Váll, kar, gerinc, csípő lazítás
Ha egyszerűen akarnánk megközelíteni a kínai gyógyászatot, akkor azt is mondhatnánk, hogy a fő cél a csí (qi) áramlásának fenntartása. A feszültségek hosszú távon fájó testterületekként jelennek meg. Ezt nem akarjuk megvárni, ezért mozgunk, nyújtunk, lazítunk.
VESÉK ERŐSÍTÉSE CSIKUNGGAL – 3 egyszerű gyakorlat (videó)
A derék, a medencetájék, a térdek, az alhas és a lábak olyan testterületek, amelyek a Vesékhez tartoznak, ezért hideg időben rendszerint ezek kezdenek el fázni leghamarabb.
BESZÉLGETÉSEK VELÜNK – Csikungról (qigongról)
Most egy videót vettünk fel, amiben Gábor a csikungos élményeiről mesél: Miért kezdett el annak idején csikungozni? Milyen jótékony hatásait tapasztalta magán? Emellett a csikung különféle ágairól, a csikung sajátosságairól is beszélt.
TAVASZI FÁRADTSÁG ELLEN- Máj qigong gyakorlat
Mi reggelente qigongozni (ejtsd: csikungozni) szoktunk, ami két szempontból is nagyon hasznos: egyrészt alaposan átmozgatja a testet, másrészt pedig nemcsak testi szinten, hanem energetikai szinten is hat. A Qigong ugyanis a Qivel dolgozik, serkenti az áramlását a testben, oldja a Qi blokkokat, így reggeli mozgásformának kifejezetten nagyon jó.
Interjúk
OTTHONI KOMPOSZTÁLÁS – beszélgetés Udvarnoki Tündével
Bevallom őszintén, tudtam, hogy a komposztálás fontos, de valójában ez a beszélgetés döbbentett rá igazán, hogy mennyire. Nem voltam tisztában a kibodott ételhulladék mennyiségével, és kicsit le is taglózott a szám…
GYERMEKEK EGÉSZSÉGES ÉTRENDJE – beszélgetés Dénes Dórával
Az egyik kedvenc magyar blogom szerzőjével találkozhattok most. Nagyon szeretem, hogy élhető, mégis izgalmas recepteket oszt meg a weboldalán, és közben arra is figyel, hogy gyerekbarát legyen a recept. Dénes Dóra három gyermek anyukájaként vezeti hétről hétre az edespofa.hu weboldalt…
GYÁSZFELDOLGOZÁS – Beszélgetés Mlinárik Andreával mentálhigiénés szakemberrel
A mai beszélgetőpartnerem Mlinárik Andrea mentálhigiénés szakember, akivel a veszteségekről beszélgettünk. Azért hívtam meg ide beszélgetőpartnerül, hogy egy olyan módszert mutathasson be, amely segít kapcsolódni az érzéseinkhez, és őszinteségre tanít.