GYÁSZFELDOLGOZÁS – Beszélgetés Mlinárik Andreával mentálhigiénés szakemberrel

2021. április 09. | Interjú

A mai beszélgetőpartnerem Mlinárik Andrea mentálhigiénés szakember, akivel a veszteségekről beszélgettünk. Azért hívtam meg ide beszélgetőpartnerül, hogy egy olyan módszert mutathasson be, amely segít kapcsolódni az érzéseinkhez, és őszinteségre tanít.

Amikor először beszélgettem Andival arról, hogy a gyászfeldolgozással foglalkozik, akkor azért gondoltam, hogy mindenképpen beszélgessünk, mert a saját élményeim alapján úgy tapasztaltam, hogy nincsenek eszközeink a veszteségeink feldolgozására. Ráadásul a környezetünk is sután áll a helyzethez, így mindenféle jótanáccsal látjuk el – mi magunk is – a veszteséggel küzdő embert. A legrosszabb, amikor azt halljuk, hogy: Légy erős! Foglald el magad valamivel. Ne sírj! Ne légy szomorú. A beszélgetéseink során megértettem, hogy nem csak azoknak nincsenek módszerei a veszteségek kezelésére, akik megélik, hanem a környezetük sem igazán tud mit kezdeni a helyzettel. Amikor ezt megláttam, még nagyon kincsnek éreztem azt a módszert, melyet most Andrea a beszélgetésünkben bemutat nektek. Mentálhigiénés szakemberként stresszkezeléssel és a Gyászfeldolgozás Módszerrel foglalkozik.

A kérdéseim elég eklektikusak voltak, és ezeken a témákon kívül még sok-sok minden másról is szó esett a mai beszélgetésben Andival.

Hogyan éljük meg a veszteségeket? Mi a gyász egyáltalán?

Mi segít a veszteségek feldolgozásban? Honnan tudhatjuk, hogy egy veszteség feldolgozatlan?

Hogy jött létre a gyászfeldolgozás módszer? Foglalkoztok más veszteségek feldolgozásával is - elhagyás, munkahely elvesztése, család elvesztése stb. – vagy csak kifejezetten a gyásszal? 

A hagyományokban a rituálék nagy segítséget és kapaszkodókat adnak a feldolgozásban. Mi a mai korban a legnagyobb gond a gyászfeldolgozásban? Mi akadályozza a feldolgozást, illetve mi segítheti?

Fel lehet készülni veszteségekre?

Gyereknek kell-e, lehet-e beszélni a veszteségekről? Fel kell-e őket készíteni a veszteségekre?

Gyászfeldolgozás Módszer honlapja – nem csak gyászolóknak, hanem bármilyen veszteséget megélőknek:

https://gyaszfeldolgozasmodszer.hu/

Mlinárik Andrea mentálhigiénés szakember oldala – Váltsunk szót

https://www.facebook.com/valtsunkszot/

https://www.valtsunkszot.hu/

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

Pin It on Pinterest

Share This