TERMÉSZETKÖZELISÉG AZ ÉTRENDBEN ÉS AZ ÉLETBEN – beszélgetés Gelniczky Lucával

2020. december 15. | Interjú

Ez az év mindenkit próbára tett. Mindannyian változtattunk valamit az életünkön, étrendünkön, hozzáállásunkon, munkánkon. Nekem is sok belátást hozott ez az év, és az egyik ilyen az volt, hogy rájöttem: imádok beszélgetni, viszont eléggé korlátozottak most a lehetőségek. Aztán arra is rájöttem, hogy még év elején felvettünk két beszélgetést, amit meg kellett vágnunk, és a sok teendő között a vágásra nem volt időnk. Halogattunk, halogattuk, és most az év végi összegzéskor rájöttem, hogy ezeket nem osztottuk még meg. Azonnal pótolnunk kell ezt, mert két nagyon különleges beszélgetésről van szó.

Egy testvérpárral beszélgettem külön-külön. A Sárával készült videót kedden osztottam meg, Most pedig Luca következik. Mindketten lelkes 5 Elemes Étrend követők, és sok mindent kipróbáltak a magazinból, a blogról. Mindketten fiatalok, kisgyermekek mellett főzőcskéznek lelkesen, és igyekeznek a természettel összhangban étkezni. Nagyon tetszik mindkettőjük hozzáállásában, hogy nem görcsösen ragaszkodnak a szabályokhoz, hanem inkább irányelveket találtak az 5 Elemes Étrendben, melyet a család ízléséhez igazítanak, és a lehetőségekhez mérten valósítanak meg. Nagyon érdekes a beszélgetésben felfedezni a hasonlóságokat és a különbségeket kettőjükben, és a tapasztalataikon keresztül rálátni saját magunkra is egy kicsit.

Fogadjátok sok szeretettel most a Gelniczky Lucával felvett beszélgetésünket, aki nem csupán az 5 Elemes Étrendről beszél a videóban, hanem arról is, hogy milyen hasonlóságokat fedez fel nap mint nap a nagyon természetközeli olasz férje és az 5 Elemes Étrend hozzáállásában. Mit tapasztalt ezzel kapcsolatban a hagyományos olasz étrendben? Miket főz munka és család mellett? Hogy kutatja fel a helyi alapanyagokat Franciaországban, ahol élnek?

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

Pin It on Pinterest

Share This