TUDATOSSÁG INTERJÚ 3.: Borogdai Bea, Dynamo Bake & Bike

2019. február 14. | Interjú

Nagyon szeretek inspiráló emberekkel beszélgetni. Különösen jól érzem magam olyan nők társaságában, akik szeretik az életüket, és odafigyelnek magukra és a környezetükre. Elindítottam ezért egy beszélgetéssorozatot, amelyben a tudatosság köré csoportosítottam a kérdéseimet, legyen az mozgás, kultúra, táplálkozás, gyermeknevelés, munka, szabadidő eltöltése… Hosszasan sorolhatnám a témákat, melyekben a tudatosság fontos szerepet kaphat. Olyan embereket szeretnék ebben a sorozatban megszólaltatni, akik munkájukkal, társadalmi szerepvállalásukkal, vagy bármilyen tevékenységükkel egy olyan világért dolgoznak tudatosan, ami szebb, örömtelibb, színesebb, egészségesebb életet biztosíthat számunkra.

Borogdai Bea a Dynamobake&bike kávézó-sütiző és biciklikölcsönző alapítója, megálmodója és motorja volt legutóbb a beszélgetőpartnerem, akivel évekkel ezelőtt egy tanácsadáson találkoztam. Már akkor megfogott kedvessége, tudatossága, lágysága és határozottsága. Különleges párosítás. Aztán egyre többször tűnt fel szezonális tisztítókúrákon is, én pedig megjegyeztem a nevét. Innen-onnan láttam, hogy Bea egy aranyos kávézó-sütizőt üzemeltet, melynek különlegessége, hogy biciklikölcsönző is egyben - ez a Dynamobake&bike. Gyönyörű sütiket készít, amik ráadásul jórészt egészségesek is, mert nincsenek tele cukorral. Sokszor csinál remek vegán édességeket, és figyel arra is, hogy reggelizni is legyen mit nála. Nagyon megörültem, amikor tavaly a Magyar Konyha Budapesti gasztrokalauzában feltűnt a 10 legjobb budapesti Gasztobazár kategóriában, ahol a kiváló kiszolgálás és ételek mellett az ötletes járulékos szolgáltatást is díjazták. Nagyon bírom, hogy a szépség, a harmonikus ízek, a kiváló alapanyagok és az egészség mellett a fenntarthatóságra is figyel. Pár hónapja felkerült a Felelős gasztrohős fenntartható vendéglátóhelyei közé. 

TUDATOSSÁG

Fontos számodra a tudatosság? Milyen élethelyzetekben gyakorlod? (étkezés, mozgás, környezettudatosság, gyermekeid nevelése, időgazdálkodás, érzelmeid kezelése, szellemi gyakorlatok)

Minden élethelyzetemre igaz a tudatosság, másik kérdés, hogy mennyire tudom ezt megvalósítani. Mindig becsúszik kisiklás, amit már nem kudarcnak élek meg, hanem intő jelnek, hogy itt most pihentetnem kell valamit vagy lelassulni, váltani, változtatni vagy csupán csak várni.
A mozgás a mindennapok része, minden reggel egy rövid átmozgatással kezdem a napot, nyújtó, légző gyakorlatok és hetente legalább minden második nap tartok egy saját testsúlyos hosszabb edzést.
Étkezésben megy a tudatosság, hisz teljesen beszippantott az 5 Elemes életmód, az a tudás és ok-okozati rendszer, amit megismerek általa.
A környezettudatosság nem kérdés, ez teljesen természetesen van jelen az életemben.
Időgazdálkodásban a napi céges ügymenet nagyon tudatosan megtervezett, itt nem fér bele a kisiklás.
A magánélet terén minden ennek az ellentéte, jellemzően totál spontán és hirtelen történik a legtöbb dolog. Itt, ha valami tudatos, akkor az, hogy tudatosan nem tervezek előre, amit a környezetemnek kihívás lekövetni és sokszor nekem is. Amikor fojtogató már ez a „farok csóválja” effektus, lenyugszom kicsit és rendet rakok kívül-belül.
Érzelmileg és szellemi síkon is jellemző ez a hullámvasút, de tudatosabban állok magamhoz: azaz felismerem és tudatosítom magamban, amikor beüt a hiszti vagy pang a csí és teszek érte, hogy ez változzon. A hibázás mindig belefér, abból sokat tanulok, inkább az a hiba, ha nem ismerem el, be és fel, hogy hibáztam.

NAPI RUTIN

Fontos számodra a rutin, vagy jobban szereted, ha spontán alakulnak a napjaid?

Szeretném a napi rutint, de ez csak reggel valósul meg. A spontaneitás jellemző inkább a napjaimra.

Hogy néz ki egy reggeled? Mindig egyforma, vagy változó? Írd le, milyen az ideális reggel számodra?

A reggel mindig egy bögre langyos vízzel és tornával indul. Attól függően, mennyi időm van, iktatok be hosszabb mozgást és 10-15perc belülre figyelést, kezdő meditálást.
Én hallgatok rádiót reggel, kizárólag a Millásreggelit, ami számomra egy rendkívül szórakoztató, informatív és őszintén objektív műsor.
Iszom kávét is, újhullámos pörkölésüt, filteres módszerrel készültet, megvan hozzá a saját eszközparkom, szeretem így készíteni, sokat ad a reggelekhez.
Enni édeset és szottyosat szeretek, nagy segítség az előre eltett zabkása, amit kis növényi tejjel felmelegítek és aszalványokkal összefőzök.
Kávé és reggeli közben tervezem meg a napot, határidőnaplóba írok.
Torna, víz nélkül szinte sosem kezdek egy napot, a reggeli sajnos csúszik és változik néha: tízórai lesz belőle és a szotty helyett szilárd. A rádió, kávé csak luxus, de ritkán marad el.

Van olyan elalvás előtti szokásod, ami segít abban, hogy jobban tudj pihenni?

Amióta saját cégem van, nagyon hatékonyan használom ki az alvási időt: csak lefekszem és már lehúzták a rolót.
Amit viszont csinálok, lefekvés előtt:
- néhány légző gyakorlat, hasi légzés, nem tudom miért és mióta, nekem jólesik
- leírom a napi pozitív történéseket, csak pár szóban és csak a jókat

ÉTKEZÉS

Hogy néz ki az étrended? Írd le, hogy általában mit szoktál enni, vagy mi ideális számodra?

Reggeli: szottyos, langyos édes kása féle növényi tejjel, aszalványokkal,magokkal, párolt szezonális gyümölccsel. Nálam a zab, hajdina és a rizs a nyerő, a quinoa is.
Ebéd: leves vagy valami szottyos, meleg egytálétel, főzelék. Szeretem, ha zöldségek vannak gabonával összefőzve. Mostanában nagyon sokszor párolom a zöldségeket: édesburgonya, kelbimbó, gyökerek.
Imádom a savanyított, erjesztett dolgokat: miszo pasta, bármilyen savanyúság, de főleg a savanyú káposzta és ecetes cékla.
Tejtermékekből nagyon ritkán eszem, vajból is inkább ghi-t használok.
Húst is nagyon ritkán eszem, ha megkívánom, akkor is csak húsra vágyom magában, semmi szósz, rakott, rántott, bonyolított cucc, csak egy szelet steak pl. Halakat szeretem és a tengeri dolgokat is nagyon, de ott is az egyszerűen elkészítetteket: hal párolva citrommal, sóval, zöldekkel; egy tál kagyló fokhagymás olivaolajban kenyérrel és fehér borral 🙂
Vacsora: lsd. ebéd és furcsa vagy nem, de néha kifejezetten kívánok este egy pohár sört. (Már értem a melósokat, a fizikai munka után ez komlós cucc teljesen letamponálja a fáradt idegeket.)
Snack: magok, energiaszelet, zöldségchips

Fogyasztasz koffeintartalmú italokat? Ha igen, mit, és milyen formában? Reggel mit iszol?

Kávét iszom, naponta többet és többfélét is. Én az újhullámos pörkölésű és hosszabbra „főzött” kávét szeretem otthon. Több kávém is van – más termőterületek, más pörkölés, más ízvilág –, amit külön eszközökkel készítek el: örlő, mérleg, vízforraló, filteres kávékészítő (Aeropress, Frenchpress, Chemex). Az üzletben – Dynamobake&bike - bio kávénk van, olaszos, hagyományos pörkölésű, amiből a presszót iszom. Nem használok semmilyen édesítőt, a növényi tejes verziók nekem nem jöttek be, nagyon ritkán, főleg télen megkívánom a tejes kávékat, ami akkor nagyon jólesik.

Teából ugyancsak tágult a spektrum és nagyon megszerettem a kinai szálas teákat (oolong, puer, fekete, gaba, fehér), amiket többször lehet felönteni és valami fantasztikus íz, illat és vizuális élményt adnak. Mindig jólesően megborzongok, amikor azt olvasom a címkén, hogy 200-300 éves fákról szüretelték a leveleket.

Néha, főleg ilyenkor télen simán megkívánom az ovis teát, sok cukorral, citrommal, (esetenként kis rummal), a gyerekkor melege!

Édesszájú vagy? Ha igen, mit eszel édességként?

Egy süteményezőt vezetek – Dynamobake and bike -, ahol adott, hogy az ember kóstol. Azt vettem észre magamon, hogy szinte sosem eszem meg egy szelet sütit, csak egy falatot, mert arra vágyom. Egy falatra, de az üssön. Sokszor ebéd után vagy délután: egy falat étcsoki, vegán energiaszelet. Itt is inkább az egyszerű ízekhez vonzódom. Ezért fontos, hogy legyen gondosan elkészítve, származzon tiszta forrásból. Az élet túl rövid ahhoz, hogy elnézést, de „szar dolgokkal” terheljük a testünk.

Van olyan vitamin, étrend kiegészítő, gyógynövény, tinktúra, amit rendszeresen fogyasztasz, hogy jól érezd magad?

Mostanában kezdtem felfedezni, hogy ilyen formában is erősíthetem magam. Jobb később, mint soha. A reggeli vizembe mindig rakok egy adag aszkorbinsavat. Időröl időre szirup formájában vasat is beviszek. Szoktam köröm és hajerősítő kúrát tartani, ez kalcium-kovaföld tabletta. Gyömbérfőzetet hetente iszom, egy lórugás az immunrendszeremnek. Menstruáció alatt cickafark teát főzök.

Van olyan szakácskönyv, amit nagyon szeretsz (kedvenc szakácskönyv), vagy az utóbbi időben inspirált?

Korszakok vannak voltak. F. Nagy Angélán és Lajos Mari-Hemző Károly könyvein nőttem fel, utána jött Stahl Judit, Jamie Oliver, aztán a sztorizós, tudományos, tanítós gasztró könyvek (A tudós szakács, Yotam Ottolenghi, Nigel Slater, Anthony Bourdain, Rachel Khoo, Borbás Marcsi, Bernáth Józsi), és mostanában a vegán könyvek, szerzők vonzanak. (Deliciously Ella, The Happy Pear, My New Roots).

MOZGÁS, SPORT

Sportolsz rendszeresen? Ha igen, akkor milyen mozgásformát választasz, amit hetente többször végzel?

Rendszeresen sportolok. Mostanában a saját testsúlyos, hiit tipusú edzésforma a kedvencem, TRX gyakorlatokkal kiegészítve.

A mozgás örömteli tevékenység számodra, vagy inkább kényszerűség?

Többnyire öröm, néha rá kell vennem magam, akkor is öröm, a végén 🙂

Milyen trükkjeid vannak, hogy rávedd magad a rendszeres mozgásra?

Egyszer olvastam egy fitness motivációt, angolul: „Just eat in front of the mirror. Naked.” Ezen mindig nagyokat röhögök és működik, elég csak elképzelnem.
A trükk amúgy, hogy változatos edzésprogramot csinálok, illetve kitűzök valami célt. Most éppen tanulom a húzódzkodást és kézenállást. És újra akarok félmaratont futni, 13 évesen sikerült.

SZÉPSÉGÁPOLÁS

Mi számodra a szépség? Mitől érzed te szépnek magad? Mitől látsz másokat szépnek?

Itt nagyon igazak a közhelyek, mert tényleg belülről jön. Ha jól vagyok magammal, jól kommunikál az agy és gyomor, van egy jó fodrászom és szerető emberek vesznek körül, az nagyon megszépít. És másokon is ezt veszem észre, a boldogság szépít.

Mivel óvod a bőröd egészségét?

Jól öltözöm fel, télen olivaolajat, nyáron kókuszolajat kenek magamra.

Van olyan étel, alapanyag, étrend kiegészítő, amivel támogatod a bőröd, hajad, körmöd szépségét?

Argánolaj kúra a hajamon, kalcium-kovaföld tabletta hajra, körömre.

Vannak régóta használt szépségápolási tippjeid vagy trükkjeid? Családi hagyományokra különösen kíváncsiak vagyunk…

Diólevél főzet a hajra. Citrommal dörzsölni a koszos körmöt, ez hozza ki legjobban a piszkot, nem a kefe. Nagyanyám mosta az arcát tejsavóval, igaz, a tehenet maga fejte, a tehén pedig egész nap a réten legelte a bio gyógynövényeket.

STRESSZ

Van olyan technikád, gyakorlatod, ami segít kezelni a stresszt a hétköznapokban?

Mélylevegő, hosszú kilégzés jóleső nyögéssel ötvözve - lsd. Tóték filmben Sinkovits Imre

Ha nem tudod elkerülni a stresszt, akkor hogyan kezeled?

Kitombolom magam, lehetőleg egymagamban.

Odafigyelsz a család-munka-szabadidő egyensúlyára?

Figyelek, de egyelőre kevés sikerrel, a munka sokszor bekebelez. Ami szerencse, hogy szeretem, amit csinálok, lassan a család is kezdi elfogadni, hogy menthetetlen vagyok, mert amibe látszólag belegebedek, ad örömöt.

Van olyan könyv, ami segített neked abban, hogy jobban kezeld a stresszt az életedben?

Alapvetően szakácskönyveket lapozgatok vagy vígjátékokat nézek film formájában.

Ha könyv, akkor is van pár:

  • Rejtő Jenő: A Sárga Garnizon.. – mindig szétnevetem magam, csak bele kell olvasnom, az is elég.
  • Marquez: 12 vándor novella – kedvenceim a „Véred nyoma a havon” és „Csak azért jöttem, hogy telefonáljak”, „A fény olyan, mint a víz”

 

MOTIVÁCIÓK

Hogyan tartod fenn a motivációdat, a tudatállapotot, hogy valóban törődj magaddal rendszeresen?

Tükörbe nézek. Figyelek a környezetem jelzéseire is. Minden este úgy fekszem le, hogy „milyen klassz, lesz holnap és akkor mennyi mindent lehet csinálni, folytatni”. Sokszor, sütés közben, hallgatok számomra motiváló előadásokat. Figyelek a belső folyamatokra, és ha látom és érzem magamon a pozitív változást, akkor elég könnyű a törődést fenntartani.

Ki tudsz emelni az életedből olyan fordulópontot vagy döntést, ami alapvetően változtatta meg az életedet, és járult hozzá ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrödben?

Egyszer kíváncsiságból csináltam egy tisztító kúrát (kitri, egy ayurvedikus kúra), ami nagyon jól sikerült. Megéreztem, milyen az, amikor annyira kitisztul a szervezetem, könnyed leszek, hogy a tudatom teljesen felszabadul. Akkora szabadságot, erőt éreztem, amit azóta soha. Ez is rávilágított arra, milyen fontos a tudatos táplálkozás. Másik ilyen sorsfodító élmény, ami táplálkozáshoz kapcsolódik, az 5 Elemes konyha felfedezése. A tudás, logika, összefüggések rendszere az, amit teljesen el tudok fogadni és alkalmazni tudok.

Pár éve kezdtem rendszeresen coachoz járni, akivel folyamatosan dolgozom magamon és a cégemen. Megismerkedtem a pozitív gondolkodás vezérelte életszemlélettel, ami segít abban, ha elakadok vagy összezavarodok. A lényeg, hogy hamarabb tudom magamat kihúzni a negatív spirálból és felismerem, hogy abban vagyok és hogy úgyis elmúlik. Tudom, mit kell ilyenkor tennem. A megoldás keresésére helyezem a fókuszt. Ez a félig teli, félig üres pohár esete.

Pár gondolat címszavakban, amit vezérvonallá vált a mindennapjaimban: én irányítom az életem; angolul jobban jön át a következő: „Belief is just a thought you keep on thinking; you can not get it wrong and you’ll never get it done.”  

És végül, amit az utóbbi időben alkalmazok egyre tudatosabban, hogy figyelek az első benyomásra.

Hogyan kezeled azokat az időszakokat, amikor nem vagy motivált, vagy inspirált?

Időt hagyok magamnak, majd elmúlik. Ahogy írtam előbb, nem esem kétségbe, mert tudom, megoldódik.

Könyv/film/képzés, ami alapvetően változtatta meg az önmagadról alkotott képet, vagy az önmagaddal való törődés formáját? Fentebb már említettem ilyen könyveket, illetve van néhány képzés, amiket csináltam:

Shiatsu masszázs alapjainak elsajátítása. Nagyon nagy élmény ez a masszázsforma, hogy mennyire logikus, mennyire gondos, mennyire tudatosan gyúrja egybe az anatómiát, biológiát, fizikát. Engem ez szólított meg eddig a legjobban.

Cukrász szakképzés: nagyon izgalmas volt tapasztalni akkor, 2010-ben, hogy ugyan az oktatási anyag megragadt a boldog Kádár-korszak hiánygazdaságától fűtött évtizedeiben, voltak már olyan cukrászatok, ahol nem volt kompromisszum, margarin és jilk paszta. Akkor a Zazzi cukrászda vitte a Centrál Kávéház cukrászatát is, és én oda kerültem gyakorlatra. Nekem az ott töltött idő adta a nagy löketet. Rávilágított arra, hogy tisztelni kell az alapanyagokat, alázattal kell a munkához állni, és tanulni kell folyamatosan.
Kinyílt egy színes, illatos, habos világ ajtaja. És én beléptem.

MUNKA

Hogy született meg a  Dynamobake and bike ötlete? Mi motivált abban, hogy elkezd? Hogyan változtatta meg az életedet?

Kiléptem az előző munkahelyemről, ahol többek között sokat idegenvezettem. Kerékpáros túrákat is. Sütni pedig mindig szerettem, inkább azt, mint főzni. Reggelire mindig sütit ettem és tejeskávét ittam, gondoltam, sokan teszik még ezt, vagy akarják tenni. Igy kezdtem otthon többet sütögetni, és bevittem a kollégáknak sokszor tesztelni. Aztán, ahogy kiléptem, felfedeztem, hogy van felnőtt cukrász képzés. Gyorsan benyomtam magam, mert már elindult a suli. Elvégeztem, de közben elkezdtem a Zazzi csapatában gyarkornokoskodni.  Az volt maga a mennyország: a színek, illatok, alapanyagok, eszközök, technikák. Munkanélkülin voltam, újra az iskolapadban, és a föld fölött repkedtem.

Közben már terveztem a kerékpárkölcsönzős cég elindítását. Üzleti tervet írtam, hogy támogatásra pályázhassak. Támogattak is. Online beindult a bringás rész. Dynamobike néven. Mert Jedlik Ányos a dinamó atyja. Egy év után pedig tudatos üzlethelykeresésbe kezdtem, hogy nyissak egy kávézót-sütizőt a bringákkal együtt, mert mint mondtam, egyértelmű volt, hogy sütit eszik reggel mindenki (ebben tévedtem). Így nyílt meg a Dynamobike&bake, bringa és süti hely. Mivel a bringa inkább szezonális, és a sütikre nagy igény mutatkozott az akkor és azóta is sorra nyíló újhullámos kávézók felől, beszállítói lettünk jó pár neves helynek, és azóta is ez adja a cég fundamentumát: a jó partneri viszony, finom sütik, rugalmas hozzáállás, bringás sütiszállítás.

A hely lényegében belőlem született, mert tudtam, ehhez értek: tudom, hogyan kell bánni a turistákkal, mik az igények, mit kínál a helyi piac; sütni szeretek, nagyrészt finomakat csinálok, akkor mi baj lehet? Nem volt bennem semmi kétség, volt üzleti terv, támogatói háttér (barátok, család), elszántság és piaci rés.

Az életem persze változott, hiszen létrehoztam valamit, ami életképes, de mindig igényli a gondoskodást. Ad jócskán bosszúságot, fejtörést, de sokkal több benne az öröm és boldogság. Értékes kapcsolatokat hozott, mindig kihívások elé állít, rengeteget tanít. Magamnak magamról, másokról, a világról.

A munkád a hobbid? Mennyire fedi át egymást a kettő?

Igen, részben hobbi az egész alapja, ha a sütést nézzük, de a bringás rész már hosszabb múltra tekint vissza. Biztos az intezitása miatt, de a sütés inkább munka már. Nagyon szeretem, főleg, ha valami újat csinálok, de otthon már nagyon ritkán sütök. Amikor igen, akkor mindig rácsodálkozom, hogy milyen jó érzés magamnak, a családnak készíteni valamit.  A bringázás pedig inkább a hobbi most. Nagy örömforrás, nekem 3 az 1-ben: felfedezés, teljesítmény és szabadság.

TUDÁS

Hogyan képzed magad?

Internet főként.

Milyen könyveket olvasol? Milyen képzésekre jársz, és miért?

Önképző vagyok. Időnként beletrafálok rövidebb tanfolyamokba, ami önismerettel, testedzéssel vagy gasztronómiával kapcsolatos. Most a vegán konyha érdekel és a kovászos kenyérsütés. Ha akad valami gyorstalpaló ezeken a területeken, biztos benevezek.

KIKAPCSOLÓDÁS

Mit csinálsz, ha ki akarsz kapcsolni?

Semmit vagy a kedvemre főzök, szakácskönyvet lapozgatok, utóbbi időben nagyon rászoktam a Graham Norton Show-ra, szórakoztat a britt humor és nyelvtanulásnak is jó.          

Kedvenc könyv, film, zene, művész…?

Könyv: Marquez: Egy előre bejelentett embergyilkosság története,  

Film: Felforgatókönyv; Kung-fu panda 1-2-3

Zene: fekete jazz – Ella Fitzgerald, Nina Simone, Billie Holiday, Aretha Franklin

UTAZÁS

Eddigi legjobb utazásélménye(i)d? Miért?

Egyetemen szerencsére a zempléni sátrazós gólyatábort választottam, a Zemplén valami mesés.

Tavaly a Börzsönyben kirándultunk sokat, az is nagyon kedvenc lett.

Nyáron mindig leugrunk Révfülöpre, a Hullám Hostelbe: szeretjük a hangulatot, mindig bringázunk egyet a Káli medencében, teljesen kikapcsol.

San Francisco – a Golden Gate híd élőben és az összes városi jelkép, örök emlék.  Most is abból a bögréből kávézom, amit onnan hoztam, és a város jelképei vannak rajta. És ott voltam először óceánparton.

Horvátország – van egy horvát barátnőm, teljesen más utazni, ha helyieket ismerünk. Ott fürödtem először tengerben.

Krakkó és Lisszabon – mindkét városban élhettem hosszabb-rövidebb ideig, az is teljesen más, amikor benne élsz egy másik kultúrában. Személyiségformáló időszakok voltak.

Kolozsvár – nagyon érdekes város, a történelem, a kultúrák egymás mellett, a kultúrális és gasztronómiai élmények. Itt is akadt helyi barát, aki sok mindenre rávilágított.

Malmö-Koppenhága – annyira egyszerű és komfortos út volt, imádtunk a svéd tengernél héderelni, a hídon átutazni klassz élmény, a dánoknál lehet igazán megtanulni bringázni.

Hová szeretnél még mindenképpen eljutni életed során? Miért?

Meg szeretném csinálni az Országos Kék Túrát. Szeretném látni a sarki fényt. Vonz nagyon a Kaukázus, főleg Grúzia, a konyhája elsősorban. Gdańsk, az Északi tenger partja, mert tenger és lengyel. New York biztos a listán van. A Reunion szigetek is, mert kulturális tobzódás, gyönyörű természet és annyira bizarr, hogy az EU része. És az Azori-szigetek, mert mesések a természeti értékei és minden jó, ami portugál.

Kiről olvasnál szívesen a legközelebbi interjúban? Miért?

Nagy László, grafikus barátom, mert egy látszólag nagydumás férfi, de kiváncsi vagyok, tud-e őszintén és mit válaszolni ilyen kérdésekre.

Vagy/ és Kezemura, Somoskői Gábor, mert nagyon érdekes személyiségnek tartom, értékes, amit és ahogy csinál.

Illetve Starcz Emese, aki a coach-om, mert nagyon sokrétű a tudása és szinte minden szavával tanít valamit.

HA ÉRDEKESNEK ÉS HASZNOSNAK TALÁLTAD A CIKKET, OSZD MEG A BARÁTAIDDAL, CSALÁDODDAL, HOGY ŐK IS TANULJANAK ÉS FEJLŐDJENEK.

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

Pin It on Pinterest

Share This