Nyári gabonakonyha: Árpa

2015. augusztus 13. | Receptek

ELŐKÉSZÍTÉSI IDŐ: 15 perc
FŐZÉSI IDŐ: 45-50 perc

VEGÁN
GLUTÉNMENTES

Recept nyomtatása

Egész cikk nyomtatása

Az árpa méltatlanul mellőzött gabona. Rengeteg jótékony hatása mellett ráadásul még nagyon olcsón és könnyen be is szerezhető. Általában még a sarki kis boltban is kapható a hántolt változata, amit gerslinek is szokás nevezni.  Ebben a posztban elsősorban a hatásáról szeretnék beszélni, illetve néhány ötletet adni arra vonatkozóan, hogy hogyan használhatjátok fel. Lesz zöldséges változat és édes is, mely utóbbi nem csak reggeli kásaként, de akár érdekes desszertként is felszolgálható…

Régóta vár (legalább egy éve) a fényképek között egy mappa, aminek az árpa címet adtam. Mi ugyanis sokat használjuk – általában mindig van legalább egy üvegnyi főtt árpa vákummal tartósítva a hűtőben… (A tartósítás folyamatáról bővebben itt olvashattok.) Elfelejtjük használni - a quinoa és az amaránt sokkal divatosabb -, pedig hatékony, finom és olcsó. Nagyon praktikus vákumozva tárolni a hűtőben, mert hosszan fővő gabona (legalább 40-50 perc mire megfő - lásd alább), így azonban bármikor hozzá lehet nyúlni.

Az árpát különféle formában lehet kapni: a hántolatlan árpát csíráztatásra szokták árulni, a legismertebb formája az árpagyöngy, és létezik japán árpagyöngy is (Hatumughi/YiYiRen), melynek eddig magyar beszerzési forrását nem sikerült felfedeznem.

Az árpa igazi nyári gabona:

  • Semleges, enyhén frissítő hatású, édes ízű.
  • Erősíti a Lépet, Gyomrot és a beleket, ezáltal stabilizálja a szervezetet. 
  • Kivezeti a Többlet Hőséget, ezáltal táplálja a Vért és a Testnedveket. 
  • A megrekedt táplálék útját szabaddá teszi, jól alkalmazható ezért telítettség-érzet, illetve gyenge emésztőrendszer esetén.
  • Kitűnően alkalmazható a Hőség kivezetésére, ezáltal a várandósság kezdeti fázisában fellépő panaszok ellensúlyozására, melyek oka a felfelé emelkedő Hőség.
  • Méregtelenítő hatása nagyon hasznos, mégpedig a testi lerakódások megelőzésére. (Akár a várandósság és a szoptatás idején is használható.)
  •  Jól alkalmazható kimerültség és vízfelhalmozódás (ödémák) ellen is.
  • Ha szárazon megpirítjuk – amíg elkezd kellemes pirított illatot árasztani –, lúgosító hatása van.
  • Nyári hőségben, de kimerültség esetén is nagyon sokat segít az árpavíz: 2 evőkanálnyi árpát főzzünk 1 liter vízben legalább 40 percig. Szűrjük le, és igyuk meg. Naponta 2-4 dl ajánlott. Kihajtja a nedvességet. Sebesültek és gyengélkedők gyors gyógyszere.
  • A megpirított magokat finomra is őrölhetjük, mely a bioboltokban pirított árpalisztként (tsampa – a tibetiek egy alapvető élelmiszere) kapható. Forró vízzel felöntve és tisztított vajjal (ghí) megfőzve ízletes kása készíthető a pirított árpalisztből, melyet fűszerekkel, friss vagy főtt gyümölccsel ízesíthetünk. Utazáskor vagy olyan napokon, amikor napközben nem tudunk magunknak meleg ételt készíteni, jól használható – könnyen készíthető belőle ízletes étel.
  • Csillapítja a lázat – készítsünk belőle levest.
  • Segít: ödéma, vizenyők, duzzanatok, daganatok, narancsbőr, túlsúly esetén, ugyanis kivezeti a testben felhalmozódott Nyálkát.

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

Mi sokszor készítünk belőle párolt zöldségekkel keverve köretet például buggyantott tojás mellé. Ilyenkor egyszerűen zöldséget párolunk, az évszaknak megfelelően fűszerezzük– most nyáron leginkább zöldfűszerekkel, fekete köménnyel –, és összekeverve átforgatjuk a főtt árpával. Salátával, kecskesajttal, párolt hússal, gombával vagy éppen buggyantott tojással egyaránt remek.

Egy másik kedvenc felhasználási lehetőség egyfajta tejberizs-variáció - tej helyett kókusztejjel, rizs helyett árpával. A krémes kókusztejjel, kardamommal fűszerezett árpa sárga, fehér és fekete szezámaggal megszórva nekünk reggelire legalább annyira működik, mint egy könnyű ebéd utáni desszertként. Ez utóbbi felhasználása legnagyobb meglepetésünkre Ottoleghinek is eszébe jutott – ő a legutóbbi szakácskönyvében tejjel főzi, és így készít krémes desszertet belőle…

További receptek árpával Kicsivú 5elemkonya.hu blogján, ahol az árpa mellett sok-sok hasznos tanácsot találhattok a táplálkozással kapcsolatban, mégpedig 5 elemes szemszögből.

Recept:

Árpa kókusztejjel és szezámaggal

4 főre desszertként / 2 főre reggelire

  • 40 dkg főtt árpa (Föld) (nyersen 15 dkg)
  • 2 dl kókusztej (Föld)
  • 8 szem kardamom, frissen őrölve (fém)
  • 1 rúd vanília vagy 1 evőkanál vanília-kivonat (Fém)
  • csipetnyil só (Víz)
  • 1 evőkanál méz (Föld)
  • 4 evőkanál szezámmag (fekete, fehér, sárga) vegyesen; száraz serpenyőben megpirítva és mozsárban megtörve (Tűz)
  • szezonális gyümölcs ízlés szerint vajon egy kicsit megfuttatva
  • fejenként 1 teáskanál virágpor (Tűz)
  • fejenként 1 teáskanál nádcukormelasz (Tűz)
  1. A megfőtt árpát 1 dl vízzel tegyük fel melegedni, tegyük bele a kardamomot, vaníliát és a sót. Addig melegítsük, amíg a víz szinte teljesen elpárolog.
  2. Ekkor öntsük bele a kókusztejet, és éppen csak rottyantsuk fel. (Ne melegítsük sokáig a kókusztejjel együtt, mert a kókusztej hő hatására összeugrik.)
  3. Szervírozzuk, hintsük meg a tetejét szezámaggal, virágporral, csorgassunk rá nádcukormelaszt, rendezzük el a tetején a gyümölcsöt.

Árpa főzése

5 dkg hántolt árpa/fő

Mossuk meg alaposan az árpát és csöpögtessük le. Ha van időnk áztassuk be néhány órára, így 10-15 perccel lerövidül a főzési ideje. ha nincs, akkor tegyük oda főni, bőséges (5x) mennyiségű vízben.

Adjunk hozzá kevés sót, és fedő alatt főzzük 45-50 percig.

Miután megfőtt, és leszűrjük, fogjuk fel a főzővizét. Ezt árpavíznek nevezik, és legalább annyira jótékony hatású mint az árpa maga. Hasonlóak a tulajdonságai – hűt, kivezeti a többlet nedvességet –, így szoba hőmérsékletűre hűtve nyári italként szolgálható fel – bármivel variálható…

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

Pin It on Pinterest

Share This