VASÁRNAPI HÚSLEVES, avagy jó-e húst enni vagy sem?

2018. szeptember 30. | Receptek

A vasárnapi húsleves a magyar konyha egyik legjobb és leghasznosabb étele. Különösen ősszel és télen kaphat fontos szerepet, mivel nagyon jól táplál, közben pedig könnyen emészthető is. A húsleves a húsfogyasztás azon formája, ami legtáplálóbb, és legkönnyebben emészthető. 

A húsok fontos szerepet töltenek be a Hagyományos Kínai Orvoslásban, itt a blogon mégis keveset esik szó róluk. Ez talán leginkább azért van, mert nagyobb hangsúlyt fektetettem a zöldségekre. A fő szempont ugyanis továbbra is, hogy egyél sok-sok szezonális zöldséget, és azokat az évszaknak megfelelően készítsd el. Másrészt az is lehet az oka, hogy hanyagolom a húsokat, mert nem eszünk túl sok húst: nagyon tudatosan, megválogatva készítek húsételeket. A hús egy sokat vitatott kérdés, amire nem lehet fekete-fehér választ adni. A

Hagyományos Kínai Orvoslás egy alapanyagra sem mondja azt, hogy rossz – kivéve a tartósítószerek, ízfokozó, mesterséges színezékek, édesítőszerek stb. A hús ráadásul kifejezetten fontos szerepet tölt be a kínai dietetikában, mert nagyon tápláló, ezért célzottan bevetve remek eredményeket lehet elérni vele.

HÚSOK HATÁSA

A húsok bizonyos esetekben fontosak, különösen a hidegebb évszakokba – ősszel és télen – kapjanak nagyobb szerepet az étrendedben. A hús tápanyagösszetételét tekintve elsősorban fehérjeforrás, magas a vas, cink és B-vitamin tartalma. A HKO szemszögéből tekintve a húsokra, azt mondhatjuk, hogy a húsok elsősorban a Qi-t táplálják, emellett fontos forrásai a Vérnek, Yangnak és Yinnek egyaránt – attól függően, hogy milyen húsról van szó. A húsok íze elsősorban édes, ezért ha általánosságban nézzük, akkor a Föld Elemhez sorolhatóak.

KINEK JÓ? KINEK NEM JÓ A HÚS?

A húsok nagyon táplálóak, ezért a gyenge, sápadt, fáradékony embereknek, felépüléskor, szülés előtt és után – különösen húslevesként – kifejezetten nagyon jók. A nők számára a húsleves egy igazi gyógyétel, mert táplálja a Vért, aminek szinte mindig híján vagyunk. A szülés utáni időszakban nem csak Kínában, hanem Magyarországon is csirkéből készült, hosszan főtt húslevest adtak. Ebből ilyenkor 4-6 hétig minden nap érdemes enni vagy inni egy tányérral.

A húsfogyasztás esetében is érvényesül az, amire azt szoktuk mondani, hogy hasonló hasonlót vonz: azok, akiknek lerakódásaik és többletük van – tehát hús helyett inkább zöldségeket lenne jó enniük – sok húst esznek; túlsúlyosak, reumával vagy köszvénnyel, esetleg más gyulladásos problémával közdenek. Míg a sápadt, gyenge, kimerült nők (általában nők) inkább vegetáriánusok, és lemondanak a hús tápláló minőségéről. Pontosan fordítva lenne jó…

MENNYI HÚST JÓ ENNI?

Amikor a húsfogyasztásról beszélünk, akkor nem nagy mennyiségű húsokra kell gondolni. Sőt! A húsok nagy mennyiségű fogyasztása kifejezetten káros, mert lerakódásokat okoz, és megterheli a Májat és az Epehólyagot. A húsok rendkívül táplálóak, így akár hetente 1x-2x, napi 5-8 dkg hús is elegendő lehet, hogy a jótékony hatásait élvezhesd. Még táplálóbb a hús, ha húslevest készítsz belőle, vagy más formában megfőzöd, illetve párolod.

A húsfogyasztás sokszor azonban erkölcsi kérdés – nekem is az volt, amikor több mint 10 évig vegetáriánus voltam. Ez nagyon egyéni, és sok szempontot figyelembe kell venni a döntésnél. Egy biztos: felelősen és tudatosan jó húst enni. Fontos, hogy a húsokat megbízható forrásból szerezzük be, mivel a 21. századi állattenyésztés az állatokat nem megfelelő körülmények között tartja. Leginkább gyáraknak lehetne nevezni a húsukért tartott állatok telephelyeit, ahol rossz körülmények között, összezsúfolva élnek. Emiatt az állatokat gyógyszerekkel kezelik, melyek lerakódásai a húsokban elfogyasztáskor is megtalálhatóak. Még egy ok a tudatos húsfogyasztásra. Fontos kitérnünk arra is, hogy manapság szinte csak csirkét, marhát, sertést és pulykát esznek az emberek, pedig emellett más húsfajták is léteznek, melyek hatásait a különböző évszakokban, illetve saját állapotunknak megfelelően jól kihasználhatjuk.

Amikor húsról beszélünk manapság, akkor általában mindig színhúst értünk alatta, és általában az állatoknak csak bizonyos részeit használjuk. Húsnak számít azonban minden belsőség és mirigy, velő is, sőt ide tartoznak a csontok is, amiből hagyományosan levest szoktunk készíteni. Annál is inkább, mert a belsőségeknek sokkal magasabb tápanyagtartalma, mint a színhúsnak. Arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy ha már egy állat életét áldozzuk fel annak érdekében, hogy tápláljon minket, akkor jó esetben érdemes lenne minden testrészét felhasználni. Ezzel szemben nagyon erős az a tendencia a nyugati világban, hogy a húst kizárólag ételnek tekintjük, és nem kapcsoljuk élő állatokhoz. A gyermekek sok esetben nem is igazán tudják kötni a húst az adott állathoz, illetve nem tudják, hogy hús fogyasztásakor egy állat életét kellett kioltani, hogy a húsával tápláljuk magunkat. Pedig ennek tudatosításával bizonyára sokkal tudatosabban helyeznénk el az étrendünkben a húsokat, és a gyermekek is sokkal inkább látnák az alapanyagok forrásait.

HÚSLEVES HATÁSA

A húsleves a húsfogyasztás legkönnyebben emészthető formája. Elég keveset enni belőle, sőt elég akár csak a levét elszürcsölni, és komoly hatást érhetünk el általa. A húsleveseknek erősen tápláló, erősítő, alapanyagoktól főggően melegítő hatása van.

Azok számára jó, akik gyengék, vérszegények, gyakran fáznak, hideg a lábuk és a medencéjük, gyenge az emésztésük, puffadnak, lágy a székletük. A húsleves táplálja a Qi-t, a Vér-t, és bizonyos fajtái a Yangot is. Azok számára viszont, akiknek többlet problémáik vagy Qi Pangásuk van – magas vérnyomás, kipirosodott arc, gyakran van melege/soha nem fázik, büdös az izzadtsága és/széklete, menstruációs görcsei vannak – csak ki mennyiségben érdemes fogyasztani. Utóbbi esetben kifejezetten érdemes odafigyelni a fűszerezésre, és kerülni minden olyan fűszert, ami forrósító hatású – ilyen például a fekete bors, ami a magyar húsleves egyik elmaradhatatlan kelléke szokott lenni. Kérlek, hagyd ki belőle, és meglátod, nem történik semmi…

MILYEN HÚSBÓL FŐZD?

Minden húsnak más a hatása. A húsleveshez az a legjobb, ha nem (csak) színhúsból főzöd, hanem csontos részekből, illetve a baromfik lába és nyaka is remek hozzávaló, mert tartalmas, és táplálóleves készül belőle.

A csirkéből főzött levesek melegítőek, így azoknak jó, akik kimerültek és fázósak, illetve vérszegények: táplálja a Qi-t és a Vért, erősen melegítő hatású.

A kacsa- és a libaaprólékból főzött levesek semleges hatásúak, ezért azoknak jó, akiknek Pangás vagy Hőség problémáik vannak. A kacsalevesről szedd le a zsírt, miután kihűlt. Ha sokszor van meleged, és emiatt főzöd a levesed kacsából vagy libából, akkor ügyelj a forrósító fűszerekre is, és mellőzd őket. Táplálja az emésztőrendszert, a Gyomor és a Lép Qi-jét.

A marhahúsból készült csontos leves semleges-melegítő hatású, rendkívül tápláló. Ehhez kipróbálhatod a marhafarkat, amiből a legfinomabb leves készül, amit csak el tudsz képzelni. Táplálja a Gyomor és a Lép Qi-t, táplálja a Vért. Ha velős csontot is teszel bele, akkor különösen tápláló lesz, és a Qi mellett a Vese Yin-t is táplálja.

A sertésből készült levesek nagyon elterjedtek Magyarországon, de fontos látni, hogy ez kifejezetten a gyenge, erőtlen, sovány, hiányos típusoknak való (tehát a legtöbb magyar embernek nem…). Nyálkaproblémáknál – túlsúly, reuma, köszvény, ekcéma, allergia, krónikus gyulladások, hisztamin-intolerancia – a sertéshús kifejezetten nem ajánlott.

A vasárnapi húsleves egy remek hagyomány, amit érdemes tovább ápolni, és megtartani a heti étrendben. Ha egy nagyobb adagot főzöl belőle, a hét első felében egy ételtermoszban a munkahelyedre is be tudod vinni: elkortyolhatod vagy valamilyen betétet is főzhetsz bele. Különösen azok számára nagyon jó megoldás, akiknek nem mindig van ideje ebédelni. Ez egy egyszerű módja annak, hogy ne hagyd ki az ebédet, és valami könnyűt, mégis táplálót vegyél magadhoz.

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

Recept nyomtatása

RECEPT

MELEGÍTŐ HÚSLEVES HIDEG NAPOKRA

5 liter leveshez

  • 5-6 liter víz
  • 1 kg csontos hús: marhafarok, farhát, aprólék vagy más csontos hús, esetleg belsőségek (pl. zúza)
  • 3 közepes sárgarépa, megtisztítva vagy kefével ledörzsölve, és nagyobb darabokra vágva
  • ½ zellergumó, megtisztítva vagy kefével ledörzsölve, és nagyobb darabokra vágva
  • 1 petrezselyemgyökér, megtisztítva vagy kefével ledörzsölve, és nagyobb darabokra vágva
  • ¼ fej kelkáposzta / 1 karalábé, megmosva és nagyobb darabokra vágva
  • ½ póréhagyma, megmosva / 1 vöröshagyma, megmosva és héjával együtt félbevágva
  • 3 vékony szelet friss gyömbér
  • 5-8 szem borókabogyó
  • zöldfűszerek: 1 ág lestyán,1 ág zsálya, 1 ág kakukkfű, kis csokor petrezselyemzöld

 

  1. Egy nagy (8-10 literes) lábasban tedd fel főni a zöldségeket a vízben: sárgarépa, zeller, gyökér, kelkáposzta, hagyma. Tehetsz bele krumplit is, ha szereted. Amit semmiképpen ne hagyj ki belőle: sárgarépa, zeller, hagyma.
  2. A húst és csontot tedd fel főni hideg vízben egy másik kisebb lábasban. Forrald fel, és amikor elkezd habzani, öntsd le a vizét. Most át a húst és csontot.
  3. A húst és csontot tedd a zöldségekhez, és forrald fel. Vedd alacsonyabbra a lángot, és kicsit félrecsúsztatott fedő alatt főzd – éppen csak, hogy pötyögjön.
  4. Az első fél órában szedd le róla 2-3x a tetején képződő habot egy kanállal vagy szűrővel.
  5. Fél óra elteltével tedd hozzá a fűszereket: borókabogyó, gyömbér, zöldfűszerek, és hagyd főni kb. 2 órán keresztül.
  6. Én csak az utolsó fél órában szoktam megsózni. Ilyenkor egy teáskanál sót adok hozzá, főzöm még, és a végén újra ízesítem, ha szükséges.

Tipp

  • Használhatsz más fűszereket is, csak tudd, hogy melyik hogyan hat. A fekete bors forrósító hatású, így ezt csak akkor tedd bele, ha nincsenek többlet tüneteid (lsd. feljebb). Lehet bele tenni ¼ egész szerecsendiót (késsel nagyon könnyen vágható), de más zöldfűszereket is használhatsz.
  • Ha nem sózod meg, kiforrázott üvegekbe töltöd, és hűtőben tárolod, akkor hosszan ideig eláll.
  • Ha biozöldségeket használsz, akkor nem kell megmosni, elég ha egy durvább kefével ledörzsölöd és alaposan megmosod.

HA ÉRDEKESNEK ÉS HASZNOSNAK TALÁLTAD A CIKKET, OSZD MEG A BARÁTAIDDAL, CSALÁDODDAL, HOGY ŐK IS TANULJANAK ÉS FEJLŐDJENEK.

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

Pin It on Pinterest

Share This