SZEZONÁLIS ÉLET – tél = raktározás

2020. január 17. | Blog

A téli időszak sokak számára nehéz, mert sötét van és hideg. A kínai gyógyítás szerint ez a raktározás időszaka, és így a visszavonulás, a pihenés, a befelé fordulás, a belső munka, a töltekezés ideje. A tavaszi fáradtság egyik oka sokszor pontosan az, hogy ilyenkor nem fordítunk elegendő időt a pihésre, nem fekszünk le időben, így nincs miből táplálkoznia a testünknek a tavaszi megújulás időszakában.

SZEZONÁLIS ÉLET

A téli időszak a nyugalom, a visszahúzódás, a befelé fordulás időszaka, amit mára egy kicsit elfelejtettünk. Egy olyan világban élünk, melyben folyamatosan ugyanolyan aktivitást, lelkesedést és jelenlétet várnak el tőlünk. Mi pedig itt a 21. században elhittük, hogy ennek így kell lennie. A szezonális étrenddel együtt azonban az életmódunkban is érdemes megjelenítenünk a szezonalitást, és alkalmazkodnunk a természet változásaihoz. Valamilyen formában legalábbis érdemes rá törekednünk, még akkor is, ha ez itt és most néha elképzelhetetlennek tűnik. Miért?

Az aktivitás a Yang princípiumhoz tartozik, és a mozgás, valamint az aktív életmód mellett a test melegítése is a feladatai közé tartozik. Télen tehát a test elsősorban arra használja a Yangját, hogy melegítse, és ezáltal megvédje magát a hideg hónapok alatt. Ha emellett még nagyon aktívan is élsz, nem fordítasz elég időt a pihenésre, alvásra, akkor az egyensúly felborul, és kimerül a test Yangja. A test Yangjának raktára a Vesékben van, ami a test hőközpontja is egyben. Ha télen túl yangosan élsz, akkor túl sokat használsz a Vese Yangjából – a test melegítése mellett az aktív életmódra –, ezért a test aktivitása csökken. Kimerültnek érezheted magad, és fáradt lehetsz.

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

TÉL = RAKTÁROZÁS

Az alábbi, számomra nagyon inspiráló oldalon található rövid bejegyzésben olvastam a minap a négy évszakról:

A kínai gyógyításban és kultúrában a négy évszakot csírázás, növekedés, betakarítás és raktározás kifejezéssekkel társítják. A tavaszt jelölő kifejezést az 5 Elem rendszerében gyakran születésként fordítják, pedig sokkal inkább egy csírázó, a földből kibújó növény képét idézi. A telet a raktározás, elrejtőzés, mélyen a föld alá húzódni kifejezésekkel kapcsolják össze.

A szöveg eredetijét angolul itt találod:
https://www.imperialtutor.com/cultivatingyinblog/2020/1/15/no-death-in-the-forest

Ha az életmódod nagyon ellentmond a téli időszak energetikai minőségének, mely tehát a visszavonulás, raktározás és elrejtőzés időszaka, akkor előfordulhat, hogy fáradt és kimerült vagy. Ez egyszerűen amiatt van, mert ilyenkor valójában ellene megyünk a természet törvényeinek. Ez nem feltétlenül baj és nem is kell mindig alkalmazkodni. Viszont valahol mégiscsak ellensúlyoznunk kell, ha valamit az természet törvényeinek ellenében teszünk. Valójában ennyiről van szó: Tudatosítsd magadban, és találj módot rá, hogy hogyan ellensúlyozod!  

TÉLI PÖRGÉSBŐL GYAKRAN LESZ TAVASZI FÁRADTSÁG

A téli visszavonultságban, az otthon melegében és biztonságában összegyűjtött Víz táplálja tavasszal az élet újraéledését, és segíti a Fa Elem növekedését. Az 5 elem rendszerében a Víz Elem a télhez kapcsolódik, és közvetlenül utána követi a Fa Elem, amely pedig a tavaszhoz kötődik. Az 5 Elem körforgásában a Víz sokszor elsőként, az életadó elemként szerepel, amely elindítja az Elemek egymásra ható dinamikus kapcsolatát. A Víz Elem táplálása, a Vesék védelme minden évszakban, minden életkorban fontos ezért, különösen egy olyan nagyvárosi életmód mellett, mely nem veszi figyelembe az évszakok változásait, és télen ugyanannyi aktív részvételt követel tőlünk, mint nyáron. Lehetőségeinkhez mérten igyekezzünk kihasználni a téli sötétebb és csendesebb időszakot a befelé fordulásra, pihenésre, testünk és lelkünk táplálására.

MIT TEHETSZ?

Foglalkozz magaddal többet! Ennek formája nagyon egyénfüggő lehet. Valakinek a rendszeres mozgás, másoknak a meditáció, a kirándulás, a természet, a kertészkedés, a jóga vagy a qigong jön be, de az is lehet, hogy inkább egy barátnőkkel eltöltött délután, egy meghitt vacsora a kedvessel, netán egy arcmasszázs az, ami pihentet és segít visszatérni a testedbe. A lényeg az, hogy rendszeresen szánj időt magadra:

 

  1. Melegítsd magad kívülről meleg lábfürdővel, és öltözz melegen.
  2. Melegítsd magad belülről főtt ételekkel, levesekkel, sült zöldségekkel, húsokkal, melegítő fűszerekkel, ragukkal. Egyél naponta háromszor főtt ételeket, amelyek felmelegítik az emésztőrendszeredet belülről. Sokat segít, ha rendszeresen mozogsz, mert serkenti a vérkeringést, mely ugyancsak a Yanghoz tartozik. Fontos azonban, hogy ne merítsd ki magad, hanem sokkal inkább mozgasd át a tested. Egy olyan mozgásformát válassz, amitől kellemesen elfáradthatsz.
  3. Pihenj többet!
    • aludj naponta legalább 8 órát, és lehetőleg feküdj le legkésőbb 11-ig
    • biztosíts nyugalmi időszakokat az idegrendszered számára este, és ha teheted napközben is: este lefekvés előtt tévézés helyett olvass inkább
    • napközben legalább egyszer állj meg 3-5 percre, és figyeld a légzésedet (közben csinálhatsz úgy, mintha teáznál…)
  4. Találj olyan terápiás módszert, amely feltölt és ellazít: ez lehet akupunktúra, masszázs, talpmasszázs, arcmasszázs stb.
  5. Rendszeresen végezz olyan tevékenységeket, amelyek feltöltenek és segítenek visszatérni a testedbe, illetve önmagadhoz: kirándulás, festés, tánc, jóga, írás, meditáció, torna, teaszertartás, varrás, kötés, barátnőkkel vagy családdal együtt töltött idő

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

Pin It on Pinterest

Share This