TUDATOSSÁG INTERJÚ 1.: Kondora Dóri Szatyor Egyesület

2018. november 09. | Interjú

Nagyon szeretek inspiráló emberekkel beszélgetni. Különösen jól érzem magam olyan nők társaságában, akik szeretik az életüket, és odafigyelnek magukra és a környezetükre. Elindítottam ezért egy beszélgetéssorozatot, amelyben a tudatosság köré csoportosítottam a kérdéseimet, legyen az mozgás, kultúra, táplálkozás, gyermeknevelés, munka, szabadidő eltöltése… Hosszasan sorolhatnám a témákat, melyekben a tudatosság fontos szerepet kaphat. Olyan embereket szeretnék ebben a sorozatban megszólaltani, akik munkájukkal, társadalmi szerepvállalásukkal, vagy bármilyen tevékenységükkel egy olyan világért dolgoznak tudatosan, ami szebb, örömtelibb, színesebb, egészségesebb életet biztosíthat számunkra.

Ezúttal Kondora Dórival beszélgettem, aki a Szatyor Egyesületben tevékenykedik évek óta, és elsősorban a kommunikációért felelős. A Szatyor Egyesülettel és a Szatyorbolttal évek óta szoros és jó kapcsolatot ápolok, így jól ismerem a munkájukat. Tudom, hogy pontosan azt teszik, amit hirdetnek, és nem mellesleg szuper alapanyagokat árulnak, jobbára csomagolás/műanyagmentesen. Sokat tesznek azért, hogy Budapesten is tudjunk környezettudatosan vásárolni, új módszereket, lehetőségeket megismerni. A közösségi tereikben rendezett programjaikon pedig hasonlóan elhivatott emberekkel találkozhatunk.

TUDATOSSÁG

Fontos számodra a tudatosság? Milyen élethelyzetekben gyakorlod? (étkezés, mozgás, környezettudatosság, gyermekied nevelése, időgazdálkodás, érzelmeid kezelése, szellemi gyakorlatok)

A Szatyor Egyesületben dolgozom, ahol a küldetésünk pontosan az, hogy mind többen legyünk környezettudatosak: kis lépéseket megtéve, együtt. A táplálkozás mindig fontos volt az életemben, felelősséget érzek a szeretteimért és magamért is, ha arról van szó, mit eszünk.  Nemrég két gyerekes anyuka lettem, és azóta a családi élet alakításában kapott főszerepet a tudatosság: gyereknevelésben, időgazdálkodásban. Bár szembemenni másokkal komoly erőfeszítést jelent, amikor olyanokról döntök, hogyan teljenek a hétvégék, hány barátommal tartsam a kapcsolatot, hány különórára járjon a lányom, de az ezekre adott válaszok meghatározzák az élet minőségét. Egy amerikai író két könyve, az Egyszerűbb gyermekkor és a Melegszívű fegyelmezés inspirálnak most ebben olyannyira, hogy még a Szatyorban is indítottunk egy sorozatot erről a témára nyitott szülőknek.

NAPI RUTIN

Fontos számodra a rutin, vagy jobban szereted, ha spontán alakulnak a napjaid?

Biztonságot ad a rutin, de ha az élet hoz valami szokatlant, felbukkan valaki, hogy szívesen látna, elfogadom, mert sokszor klassz dolgok sülnek ki belőle. Ha valaki volt otthon kisgyerekkel, akkor tudja, hogy vannak a „semmi nem jön össze napok”, na olyankor meg hagyom a rutint a csudába, és próbálok minden elvárást elengedni, csak kiterülni a földön és a kisfiammal lenni. Ez megkönnyíti a helyzetet.

Hogy néz ki egy reggeled? Mindig egyforma, vagy változó? Írd le, milyen az ideális reggel számodra?

A férjem és lányom is bagoly típusok, így pacsirtaként nekem jut a feladat, hogy elindítsam a reggelt, és őket az oviba és a munkába. Az ideális az lenne, ha a család ébredése előtt egy órával indulna a napom, és nem lenne annyira értékes az alvással töltött idő. Akkor szívesen készülődnék a konyhában egy közös reggelire, és halk zenét hallgatva meginnám a reggeli meleg italomat csendben, ezzel is erőt gyűjtve a feladatra.

Van olyan elalvás előtti szokásod, ami segít abban, hogy jobban tudj pihenni?

Talpmasszázs.

Hogyan alakult át a napi rutinod azóta, amióta megszületett az első, majd a második gyermeked?

Már nem is emlékszem arra milyen volt a napi rutinom nélkülük. Velük rutin az egész élet! J Felnőttként egészen addig, amíg nem leszünk szülők, nem emlékszünk arra milyen jelentőségteljesek ezek a gyerekek életében. De a jól bejáratott rutinok nem szürkítik el a hétköznapokat, biztonságos közeget teremtenek, nekik pedig attól lesz jó a napjuk.

ÉTKEZÉS

Hogy néz ki az étrended? Írd le, hogy általában mit szoktál enni, vagy mi (lenne) ideális számodra?

4-5-ször eszem egy nap.

Reggeli

Majd 3 éven át édes gabonakásával indítottam a napot. Aztán a 2. várandósságom végén szénhidrát diétát kellett tartanom. Ez változtatott a reggeli szokásomon, és azt érzem, hogy a sós jobban áll, és tovább energetizál. De még keresem az igazit, mert így több kenyeret eszem viszont.

Ebéd

Apukámtól örököltem, hogy leveses vagyok, szeretem az ebédet egy jó meleg levessel kezdeni. Egy ideje nagyon ritkán kívánom a húst, hétköznap ebédre általában zöldséget és gabonát eszem. Szerintem az egyik legfinomabb vega kifőzdében, a nemsütiben ehetek az utcánkban.

Uzsonna időben kívánom inkább az édeset, amit próbálok napi egy alkalomra korlátozni.

Vacsora

Meleget szeretek vacsorázni. A párom nem leveses, ezért általában készítek valamit a leves és a főzelék határán. Valami gazdag, sűrű levest, amit gyakran a saját tartalmával sűrítek.

Snack

Mi csak krékernek vagy raklapnak hívjuk ezeket, és uzsonnára vagy utazáskor esszük. Lisztből, valamilyen zöldséggel/maggal készülő olajos lapocskák. Általában nyers répát, almát eszünk hozzá.

Fogyasztasz koffeintartalmú italokat? Ha igen, mit, és milyen formában? Reggel mit iszol?

Három éve két évre letettem a kávét, és erre nagyon büszke voltam, de a kisfiam születése után pár hónappal nem bírtam az éjszakázást, és újra elkezdtem inni. Most újra megszületett bennem az elhatározás, hogy letegyem, és a kávézás rituáléját a teára cseréljem. Ezen a héten le is tettem újra, igaz az első 1-2 nap elég rázósra sikerült, de úgy tűnik túl vagyok rajta. Egyébként nem csak a rituáléját, hanem az ízét is szeretem a kávénak. Ha iszom, akkor magában iszom, tej nélkül, amerikánósan.

Édesszájú vagy? Ha igen, mit eszel édességként?

Sajnos igen, pedig ez a szervezetem gyengéje. Ha már édesség, akkor megválogatom, és akkor legyen egy finom csokis süti. Bár most van egy nagy kedvencem egy vegán, nyers sütizőből, a naspolya nassoldából: csíráztatott hajdina, mandula, chia mag, almakockák nyakon öntve gyümölcslével. Nyáron elképesztően frissített, jobban, mint a fagyi.

Van olyan vitamin, étrend kiegészítő, gyógynövény, tinktúra, amit rendszeresen fogyasztasz, hogy jól érezd magad?

Várandósság és szoptatás alatt azt tapasztaltam, hogy nem bírja a szervezetem vitamin, illetve kálcium nélkül. Egyébként virágporos kúrát szoktam 2-3-szor csinálni az őszi-téli szezonban, és meleg ételekkel melegítem magam.

Van olyan szakácskönyv, amit nagyon szeretsz (kedvenc szakácskönyv), vagy az utóbbi időben inspirált?

A MENÜ szakácskönyveket nagyon szeretem. Klassz, hogy nem csak néhány receptet  ismerhetek meg belőlük, hanem inspiráló embereket, helyeket is, ráadásul gyönyörűen fotózva. Szeretem a szép, igényes kiadványokat, mindkét része az.

Bede Annának is van egy hasonló könyve, a Vega Budapest, érdekes volt megismerni belőle a vegává válás útjait, és klassz ötlet volt a részéről, hogy a hősei a kedvenc helyeiket is megmutatták, és azok pedig megosztották 1-1 receptjüket.

Illetve Rachel Khot találom még rátermettnek, izgalmas, ahogyan a social mediát kezeli. Teljesen véletlenül leltem rá egy könyvére egy san franciscoi könyvesboltban, azóta sem főztem meg egy receptjét sem a könyvnek, mégis az a könyv haza akart jönni velem. Átlapoztam, tele volt színes ételekkel és vele is, számtalan fotó készült róla. Olyan vibráló volt a csaj, olyan jó húsban volt:), és látszott rajta, hogy szeret enni és főzni. Aztán feliratkoztam a hírlevelére, és nem bántam meg.

És most nem azért mert te kérdezed, de nagyon szeretem a magazinodat. A fotók hívogatóak, a receptek egyszerűek, nem kell hosszasan készülni rájuk vagy várni egy alkalmat, mert a hétköznapokra hangoltad őket.

Mire figyelsz oda különösen a gyermekeid étkezésében? Mit tartasz szem előtt?

Ez nagyon nehéz téma. Egészen az oviig nagyon büszke voltam arra, ahogyan a lányom evett: sok zöldséget főve, sülve, nyersen. Aztán jött egy küzdelmes időszak a „nasi” ellen, ami máig is tart. Ebben a korban nagyon meghatározó a környezet hatása: segít, ha a tágabb család és a barátok szülei is hasonlóan gondolkodnak. De egyre inkább azt is látom, hogy bár kellenek a szokások, az is kell hogy az ember engedjen néha, és megteremtse a nassolás szeretetteljes légkörét. Nem lehet keménykedve kialakítani az ételhez fűződő örömteli viszonyt. A minap a kivilágítatlan nappali félhomályában ettük a lányommal a bio(?!) dinós csipszet, és olyan boldogan mesélte a napját, éreztem, hogy a cinkosság, hogy együtt nassolunk, teljesen felszabadította.

A főbb elvek egyébként a minőségi alapanyagok, amiket a Szatyorból vásárolok, szeretem a saját főztömet, mert így tudom, hogy nem használok feldolgozott élelmiszert hozzá. Eszünk kifőzdében, étteremben, pizzériában is, de nem bárhol ér bennünket az éhség, megvannak a kipróbált helyek, ahol ugyanúgy fontos az alapanyag és az elkészítés.

Van kedvenc ételed/recepted, vagy családi kedvenc, amit mindenki szívesen eszik?

Sok-sok éve Fűszeres Eszter vajas palacsintareceptjét használom. A családom és a barátaim is imádják. Saját vagy a nagymamák lekvárjával és étcsoki pasztillával szoktam tálalni.

MOZGÁS, SPORT

Sportolsz rendszeresen? Ha igen, akkor milyen mozgásformát választasz, amit hetente többször végzel?

Most az irányított sport helyett sokat sétálok, de Lóci születése előtt 2,5 évig személyi edzővel piláteszeztem. Nem szerettem soha a gépeket, de ehhez van egy csodagép, ami elképesztően sokféle gyakorlatra ad lehetőséget. Imádtam ezt a mozgásformát és az edzőmet is: mindig dumáltunk is a gyakorlatok közben, így testi és lelki feltöltődés is volt az a heti egy óra.

A mozgás örömteli tevékenység számodra, vagy inkább kényszerűség?

A pilátesz örömöt okozott.

Milyen trükkjeid vannak, hogy rávedd magad a rendszeres mozgásra?

Csak időm lenne…

SZÉPSÉGÁPOLÁS

Mi számodra a szépség? Mitől érzed te szépnek magad? Mitől látsz másokat szépnek?

Számomra a jól érzem magam a bőrömben, azt jelenti hogy elégedettséggel tölt el, ahol vagyok, amivel foglalkozhatok, akikkel lehetek. Azt hiszem ez egy szokatlan definíciója a szépségnek. J Egyébként kisgyerekek anyukájaként ez most kevésbé kap figyelmet, szeretnék picit több időt foglalkozni a külsőmmel.

Mivel óvod a bőröd egészségét?

Naturkozmetikumokat használok. Szárazságra hajlamos a bőröm, de néhány éve rátaláltam egy tusfürdő családra, amit egy barátnőm álmodott meg, csordultig tele van olajjal. Amikor az első adagot kikeverte egy közeli, erre szakosodott üzemben, nem merték kiszámlázni nekik, olyan tömör lett a tusfürdő, hogy azt hitték, elrontottak valamit. Ebben van a titka. J

Van-e olyan étel, alapanyag, étrend kiegészítő, amivel támogatod a bőröd, hajad, körmöd szépségét?

A vitaminkészítmény amit szedek, szerintem segít. A korábban említett Neolife vitaminok.

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

STRESSZ

Van olyan technikád, gyakorlatod, ami segít kezelni a stresszt a hétköznapokban?

Az egyszerűsítést próbálom alkalmazni. Akkor vagyok stresszes, ha túlvállaljuk magunkat. Ismerem a terhelhetőségemet, azt kell tiszteletben tartanom.

Ha nem tudod elkerülni a stresszt, akkor hogyan kezeled?

Át kell gondolnom és ki kell beszélnem magamból a forrását. És a lábmasszázs csodákra képes.

Odafigyelsz a család-munka-szabadidő egyensúlyára?

Próbálok. Azt tapasztalom, hogy kisgyerekekkel ezt kiegyensúlyozni csak bizonyos időtávon lehet. Vannak etapok, amikor a család igényel többet belőlem, aztán jön egy családilag könnyebb időszak, akkor érdemes rákapcsolni a munkára. Ha pedig nagyon kimerültem, szabadidőben kell erősíteni. De főleg az utóbbinál, általában ki kell lengnie a mérlegnek ahhoz, hogy az ember rájöjjön, megbillent az egyensúly és változtatni kell.

Van olyan könyv, ami segített neked abban, hogy jobban kezeld a stresszt az életedben?

Lényeglátás. Félévente újra kéne olvasni. Nagyszerű, ha be tudnám tartani, elkerülne a stressz.

MOTIVÁCIÓK

Hogyan tartod fenn a motivációdat, a tudatállapotot, hogy valóban törődj magaddal rendszeresen?

Hasonló helyzetben élő ismeretlenek vagy ismerősök történetei hatnak rám leginkább. Ha valamilyen érzelmi szállal, saját élethelyzettel, élménnyel tudok kötődni a kihívásaikhoz.

Ki tudsz emelni az életedből olyan fordulópontot vagy döntést, ami alapvetően változtatta meg az életedet, és járult hozzá ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrödben?

A lánykámat császármetszéssel segítették a világra. Nagyon vágytam arra, hogy megtapasztaljam a természetes szülést, és amikor a kisfiamat vártam, kerestem és találtam egy szülésznő-orvosnő párost, akiknél azt éreztem, ha valakikkel, hát velük sikerülni fog. Velük, a férjemmel és a kisfiammal csapatban elképesztő élmény volt a szülés. 100-ból 100 pontot adok rá. A férjem szerint más ember lettem tőle.

Hogyan kezeled azokat az időszakokat, amikor nem vagy motivált, vagy inspirált?

Mostanában nem a motiváció hiánya, inkább az alkotás lehetőségének hiánya korlátoz. Ezt úgy kezelem, hogy a nehéz napokon elfogadom, elengedem, hosszabb távon pedig keresem rá a megoldást. Azt veszem észre magamon, hogy ha vízparton/erdőben, de legalábbis fákat látva figyelek, akkor az jó hatással van rám, és a gondolataim szárnyalnak tőle. Kéne egy közeli csendes horgásztó.

Könyv/film/képzés, ami alapvetően változtatta meg az önmagadról alkotott képet, vagy az önmagaddal való törődés formáját?

Divatosak ma a skandináv módszerek az életvezetésben, gyereknevelésben, a családi élet megélésében. Nemrég olvastam a gyereknevelés dán módra, vagy a svédek mértékletességre inspiráló könyvét a LagomotDe a korábban említett Lényeglátás-t is AHA-élmény volt. De néha elég a férjemet néznem, ahogy él, és bár engem egészen más fából faragtak, ahogy öregszem, egyre inkább magamévá tudom tenni azt, ahogyan közelít az élet dolgaihoz.

MUNKA ÉS/VAGY ÖNKÉNTESSÉG

Hogyan változtatta meg az életedet a Szatyor Egyesületben való munka? Milyen új szemléletmódot adott az életedhez?

Jókor, jóidőben. Egy újságíró suliba jártam, és a Szatyor alapítóját, szívét, lelkét - Kármán Erát – interjúztattam gyakorlatként. J Egyre kevésbé tudtam azonosulni a munkámmal, ami a feldolgozott élelmiszerek népszerűsítéséhez kötött egy multinál. Elkezdett közel vinni ahhoz, ami vagyok, amit láttam a gyerekkoromban a vidéki nagyszüleimnél.

Hogyan és miért váltál oszlopos taggá a Szatyor Egyesületben?

A szívemhez közel áll, amit itt csinálhatok, és hasonló emberek vesznek körül. Van egy jófajta rezgése, emberséges, közeli.

TUDÁS

Hogyan képzed magad?

Gyerekek mellett többnapos, távoli képzések nem jöhetnek szóba. De az elmúlt években jártam pár „suliba” – a kislányomnak így hívtuk - , ami vagy az ökológiai témához, vagy a kommunikációhoz kapcsolódott. Van 1-2 barátom is, akiktől tanulok. A személyes beszélgetés, kapcsolódás nálam sokkal jobban működik, mint az online. Van – illetve sajnos már csak volt -  egy kanadai podcast sorozat, a pure green mag amit nagyon inspirálónak találok.

KIKAPCSOLÓDÁS

Mit csinálsz, ha ki akarsz kapcsolni?

Olvasok. Színházba megyünk, eszünk valahol egy jót. Ilyen egyszerű.

Kedvenc könyv, film, zene, művész…?

Most nem jutnak eszembe abszolút kedvencek, mostanában sok René Aubryt hallgatok.

Idén olvastam és nagyon tetszett a Mások álmaIn the Company of Women, ami kreatív szakmákban dolgozó nőkkel készített interjúsorozat és szeretem Enyedi Ildikó filmjeit, a Simon mágust. 

A gyerekek előtt sokat jártunk moziba, sok filmet néztünk, most erre kevés idő jut, ezt a keveset egy a netflixen futó sorozatra, a Chef’s table-re fordítjuk. Inspiráló, leginkább sokcsillagos séfek történeteit mutatják be a világból. A legújabb évadában pedig már olyan embereket ismerhetünk meg, akik azon túl hogy szuperül főznek, valamilyen társadalmi szinten is fontos témát vállalnak fel.

UTAZÁS

Eddigi legjobb utazásélménye(i)d? Miért?

Nem annyira a hely számít, inkább a hogyan. Nekem az az igzalmas, ha az ember pár napot úgy tud valahol tölteni, mintha ott élne. Ismerősöket szerez, beszélget. Volt néhány ilyen kellemes airbnb élményünk az elmúlt időben Európában.

Hová szeretnél még mindenképpen eljutni életed során? Miért?

Mióta megszülettek a gyerekeim nem vonzanak távoli országok. De mivel sok jót olvasok a skandinávokról, szeretném egyszer velük együtt megnézni valamelyik országot, de nem turistaként, inkább amolyan beépített ügynökként. 😉

Kiről olvasnál szívesen a legközelebbi interjúban? Miért?

Nemes Iringó https://www.facebook.com/thesortingbags/

Kocsis Dóri https://talpalatnyitortenetek.hu/

HA ÉRDEKESNEK ÉS HASZNOSNAK TALÁLTAD A CIKKET, OSZD MEG A BARÁTAIDDAL, CSALÁDODDAL, HOGY ŐK IS TANULJANAK ÉS FEJLŐDJENEK.

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

Pin It on Pinterest

Share This