SÁRGABARCKOS DIÓTORTA – levendulával

SÁRGABARCKOS DIÓTORTA – levendulával

Diótorta nyárra hangolva: üde sárga sárgabarackkal, amely savanykássága jól ellensúlyozza a dió telt ízét. Állítólag a dió-sárgabarack-levendula egy igazi francia hármas, amin nem csodálkozom, mert valóban jól működik együtt – ebben a diótortában is.

MENTÁS BORSÓFASÍRT – 7 hozzávalóból 25 perc alatt

MENTÁS BORSÓFASÍRT – 7 hozzávalóból 25 perc alatt

Szinte minden zöldséget imádok, de a borsó az egyik nagy kedvencem. Talán az anyukám fantasztikus borsólevese miatt, talán a neon zöld színe miatt, de az is lehet, hogy a színe és az édes íze együtt varázsol el annyira. Ezúttal borsófasírt készült belőle, de a bejegyzésben megosztom anyukám borsólevesének titkos összetevőjét is.

EPRES GYÜMÖLCSÖS MORZSÁS ÉDESSÉG – 9 hozzávaló – 45 perc alatt

EPRES GYÜMÖLCSÖS MORZSÁS ÉDESSÉG – 9 hozzávaló – 45 perc alatt

Ez az a fajta édesség, ami bármilyen gyümölccsel nagyon jól működik, sőt a morzsa is variálható. Nincs benne cukor, mert az édes gyümölcsök miatt semmi szükség rá. Ha valaki mégis igényli, akkor csorgassunk rá neki mézet vagy juharszirupot. Mindezen jó tulajdonságai mellett pedig 10 perc alatt előkészíthető. Az egyedüli nehézsége, hogy nehéz kivárni, amíg kihűl. Pedig langyosan vagy hidegen sokkal finomabb…

TÖLTÖTT MÁNGOLD – 10 hozzávaló és 35 perc

TÖLTÖTT MÁNGOLD – 10 hozzávaló és 35 perc

Nagyon sokszor hallom ezt a kérdést: Mit kezdjek a mángolddal? Ezért gondoltam, hogy itt az ideje írni róla. Annál is inkább, mert bevallom én magam is ismerkedtem vele jó néhány évig, míg megtaláltam a kulcsot vagyis kulcsokat hozzá:

SAVANYÍTOTT RETEK, AVAGY FERMENTÁLÁS ALAPOK – 6 összetevőből 30 perc alatt

SAVANYÍTOTT RETEK, AVAGY FERMENTÁLÁS ALAPOK – 6 összetevőből 30 perc alatt

Számtalan angol és német nyelvű könyv és blog foglalkozik a fermentálás technikáival, és egy igazi kincsestár tűnik feltárulni a fermentálási technikák mögött. A fermentálás szó mögött pedig nem más bújuk meg, mint a sóval tartósítás ősi technikája, ami nálunk Közép-Kelet-Európában sokat használt technika.

MEDVEHAGYMA ÉS CSALÁN, a tavaszi étrendünk sztárjai

MEDVEHAGYMA ÉS CSALÁN, a tavaszi étrendünk sztárjai

Az egyik legfontosabb és legérdekesebb zöldségnövény tavasszal a csalán, amit mostanra szinte elfelejtettünk használni. Ehhez adok most tippeket és recepteket, és alaposan körbejárjuk, hogy miért is fontos és érdemes ilyenkor csalánt enni, illetve kinek és miért érdemes vigyáznia a medvehagyma fogyasztásakor.

Pin It on Pinterest

5 elemes étrend és életmód
Adatvédelmi áttekintő

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és felismerik Önt amikor visszatérnek webhelyünkre. Segítenek csapatunknak megérteni, hogy lehet weblapunk Önnek a legtestreszabottabb és kényelmesebb

A cookie-beállításokat a bal oldalon található füleken találja.