SÓBAN ELTETT CITROM – fermentált fűszer

2021. október 15. | Receptek

Az egyik legrégebbi bejegyzésünket szeretném most újra megosztani veletek. Idestova kilenc évvel ezelőtt 2012-ben kezdtük el a receptjeink megosztását, és akkoriban került fel a blogunkra a sóban eltett citrom receptje. Az egyik kedvenc fűszerünk a sóban eltett citrom, sőt szoktam naranccsal is készíteni… Gyakran készül ajándékba is, és általában betalál. Ha most megcsinálod, karácsonyra pont elkészül;) – csak úgy mondom…

Fermentált fűszerkeverék

Amikor évekkel ezelőtt először készítettem ezt a receptet, még nem tudtam, hogy mi a fermentálás, és fogalmam sem volt, hogy a sóban eltett citrom egy fermentált alapanyag. Közben persze rájöttem… Ez a sóval érlelt és fűszerekkel gazdagon teletűzdelt citrom-fűszer egy természetesen erjesztett tehát fermentált étel, amit azért szeretek nagyon, mert semmilyen más fűszert nem kell mellé használnom: összevágom, és kész is a fűszerezés. Ráadásul nagyon harmonikussá teszi az ételeket: egyszerre sós, édes, aromás és picit csípős is.

Változatok

A sóban eltett citrom Marokkóból származik, de egész Észak-Afrikában használják. Itt is érvényes az ahány ház, annyi szokás, tehát rendkívül sokféle változata létezik különböző fűszerezéssel. Van olyan verzió is, amit csak sóban érlelnek fűszerek nélkül, de lehet kevesebbféle vagy kisebb mennyiségű fűszerrel is készíteni. Mi a Casa Moro című szakácskönyvben lévő receptet kedveljük leginkább, ami nem spórol a fűszerekkel: fahéj, szegfűszeg, bors, babérlevél, csípőspaprika, római kömény és koriandermag egyaránt kerül bele. Egy barátunk egyszer azt találta mondani, amikor megkóstolta, hogy ettől jókedvre lehet derülni, annyira meglepő.

Felhasználás

Ragukat, mártásokat, húsételeket vagy zöldséges egytálételeket, halragukat szoktam vele leginkább fűszerezni. Nagyon sokoldalúan bevethető tehát, elképesztően gazdag íze miatt pedig tulajdonképpen végtelenül leegyszerűsödik a dolgunk főzés közben: ha ezt a fűszert használjuk, tulajdonképpen meg is van oldva a fűszerezés. Nagyon jól illik paradicsomszószhoz, kókusztejes ragukhoz, zöldségpürékhez, hallevesekhez.

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

Recept nyomtatása

Sóban eltett citrom

Hozzávalók (10 citromhoz)
Elkészítési idő: kb. 45-60 perc

  • 10 biocitrom + 7-8 nagy citrom leve (Fa
  • 50 dkg jó minőségű kősó vagy tengeri só
  • 5 fahéjrúd
  • 1 evőkanál koriandermag
  • 1 evőkanál egész római kömény
  • 1 teáskanál fekete bors (egész)
  • 1 teáskanál szegfűszeg
  • 5 szárított vagy friss csilipaprika
  • 5 egész babérlevél

 

Elkészítés

  1. A 10 citromot X alakban vágd be, és kb. a citrom kétharmadáig mélyíts a nyílást.
  2. Kicsit nyisd szét a bevágott citromokat, és tömj a közepébe annyi sót, amennyit tudsz.
  3. Szorosan egymás mellé rendezd el két közepes befőttes üvegbe. Közben rétegezd sóval és a fűszerekkel, és közben nyomkodd le kissé, hogy levet eresszen. Érdemes nagyobb aljú befőttes üvegeket választani, hogy minél több - 3-4 citrom - elférjen egymás mellé.
  4. A 8 citrom levével öntsd fel a citromokat, úgy hogy teljesen ellepje. Majd zárd le az üvegeket.
  5. Kb. 2 hónapig szobahőmérsékleten érleld, hogy a citromok héja teljesen megpuhuljon.
  6. Használatkor a citromot egészen apró kockákra vágjuk.

 

Felhasználás

    1. Bánj óvatosan a mennyiséggel, mert rendkívül fűszeres!
    2. Hagyományosan csak a héját használják fűszerezésre, de én az egész citromot szoktam apróra felkockázni.
    3. Szoktam a sós levét is használni fűszerként. nem dobom ki, miután elfogytak a citromok.
5EFsóban.eltett.citrom

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

Pin It on Pinterest

Share This