CUKKINI PÜRÉ RUSZTIKUSAN – 9 összetevőből 25 perc alatt

2020. július 22. | Receptek

Cukkiniből és nyári tökből általában mindig sok van. Nagyon bőségesen terem, így cukkinireceptől sosem elég. Nagyon sokféleképpen elkészíthető: az egyszerű párolt cukkinitől, a cukkinikrémlevesen át bármilyen formában jól megállja a helyét. Sőt, még süteményekbe is szokták reszelni. Én nagyon gyakran készítem karikára vágva, serpenyőben pirítva-párolva.

SOKFÉLE FELHASZNÁLÁS: ELŐÉTEL, KÖRET, SZÓSZ, PÜRÉ, PÁSTÉTOM

Most olyan receptet hoztam, amelyben a cukkini fűszerekkel párolódik, majd krumplinyomóval rusztikusra nyomjuk szét. Amit imádok benne, hogy rengetegféleképpen tálalható: előételként más zöldségek és olívabogyó mellett kovászos kenyérrel meglepően finom, pástétomként juhsajttal keverve isteni, zöldfűszerekkel keverve tésztaszószként is nagyon jól megállja a helyét, de hús vagy hal mellé köretként is szoktam tálalni. Plusz egy ötletem volt az, hogy paradicsom helyett a reggeli tojást is ütöttem bele, és úgy is tarolt – gyönyörűen megpárolódnak benne a tojások fedő alatt. A legjobb benne, hogy akár nagyobb mennyiségben is elkészítheted, üvegben néhány napig eláll hűtőben, és utána csak elő kell kapnod a reggelinél vagy ebédnél, amihez máris van egy kiinduló pontod.

CUKKINI ÉS NYÁRI TÖK: A LEGIDEÁLISABB NYÁRI ZÖLDSÉGEK

A cukkini és a nyári tök nem csupán sokoldalúsága és a bőséges termése miatt remek nyári zöldség, hanem a hatása miatt is. A kínai gyógyászat a cukkinit frissítő hatású zöldségnek tartja, amely jól táplálja a testnedveket, így remekül ellensúlyozza a nyári hőséget. Különösen a Gyomor Hőség tünetei esetén – gyullad nyálkahártya, szájszag, reflux, hirtelen éhségrohamok, szomjúság –, és magas vérnyomás, illetve vércukoringadozás, diabétesz esetén nagyon jó zöldségek. A frissítő hatását érdemes gyengéd párolással, pirítással vagy főzéssel ellensúlyozni, illetve fűszereket használni hozzá, amik melegítik az emésztőrendszert, így megakadályozzák, hogy lehűljön, és ezáltal csökkenjen a hatékonysága.

Ebben a receptben a cukkinit enyhén melegítő, friss zöld-fűszerekkel és kevés fokhagymával pároljuk puhára, és krumplinyomóval rusztikus pürét készítünk belőle. Ez az aktuális kedvenc nyári receptünk, amit a legkülönfélébb formában tálaltunk már.

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

CUKKINI PÜRÉ RUSZTIKUSAN

Hozzávalók 4 személyre

 

  • 3-4 közepes (kb. 85 dkg) nagyságú cukkini, megmosva és falatnyi kockákra vágva (Föld)
  • 2 evőkanál jó olívaolaj vagy tisztított vaj (Föld)
  • 3-4 cikk fokhagyma, megtisztítva és lereszelve (Fém)
  • ½ teáskanál só (Víz)
  • 3 szál kakukkfű levelei (Fém)
  • 2 evőkanál reszelt parmezán (Fém) vagy sörélesztőpehely (Föld)
  • 5 szál bazsalikom, vékony csíkokra vágva (Föld)
  • 1 evőkanálnyi frissen facsart citromlé (Fa) vagy 2-3 érett paradicsom apró kockákra vágva (Fa)
  • ½ bio citrom héja frissen reszelve (Tűz) (elhagyható)
  • Választhatóan: pirított mag a tetejére, hogy legyen mit ropogtatni – napraforgómag vagy mandulaforgácsok, esetleg dió

 

  1. Egy serpenyőben melegítsd meg egy kicsit az olívaolajat, tedd bele a fokhagymát, és kavargatva 1 percig pirítsd.
  2. Keverd hozzá a felkockázott cukkinit, keverd hozzá a kakukkfüvet, majd sózd meg, és fedő alatt közepes lángon párold 5-6 percig.
  3. Vedd le a tűzről, és egy krumplinyomóval nyomkodd össze.
  4. Keverd hozzá a parmezánt/sörélesztőpelyhet, a citromlevet/paradicsomot, citromhéjat (ha használsz) és a bazsalikomot.
  5. Tálald frissen vagy tedd kiforrázott üvegekbe, majd miután kihűlt tárold hűtőben.

Tálalás

  • Előételként: juhsajttal keverve vagy magában, esetleg néhány koktélparadicsommal frissítve és olívabogyóval körítve
  • Tésztaszószként: meglepően finom és selymes tésztaszósz készíthető belőle zöldfűszerekkel. Parmezánnal vagy sörélesztőpehellyel
  • Köretként: könnyű és ízletes köretként szolgálhat hús vagy hal mellé.
  • Reggeli-alap: paradicsom helyett a reggeli tojást is ebben a cukkinipürében pároltam meg fedő alatt, és gyönyörűen megpárolódnak benne a tojások fedő alatt. Ez lett végül az egyik kedvenc felhasználási módom, amit nem csak reggelire, hanem ebédre is bevetek olykor.

Pin It on Pinterest

Share This