CSOKIPUDING ÉDESBURGONYÁBÓL – 8 hozzávalóból, 45 perc alatt

2019. február 22. | Receptek

A nehezített pálya nálam mindig az idő hiánya

Az én módszerem az egészséges táplálkozásra az, hogy előkészítem az alapanyagokat. Mindig van a hűtőmben főtt gabona, főtt hüvelyes, alaplé, a salátákat és a zöld-fűszereket megmosom, majd zárt dobozban tárolom a hűtőben. Emellett szoktam még zöldségeket is sütni, általában egyben, héjában, és így kerül hűtőbe, miután kihűlt – cékla, krumpli, édesburgonya a legalkalmasabbak erre.

A nehezített pálya nálam mindig az idő hiánya, illetve amikor egyedül vagyok itthon, vagy fáradt vagyok és nincs kedvem elkezdeni főzőcskézni. Ismerős az érzés? Ilyenkor hajlok a könnyebb megoldásokra. Mivel tudom, hogy ezek a csapdáim, ezért úgy alakítom a helyzeteket, hogy a könnyű megoldások csak és kizárólag, színes, szép és finom ételek lehessenek.

Ha van leves, akkor miért ennék mást?

Ha van sült zöldség, akkor sokkal egyszerűbb azt megmelegíteni, mint bármi mást elővenni a hűtőből. Ha van leves, akkor miért ennék mást? Ez az én logikám, és nekem nagyon jól bevált. Így született ez a rendkívül egyszerű csokipuding is, ami mindössze 4 összetevőből és fűszerekből áll, 5 perc elkészíteni, és egy igazi alapdarab lett az utóbbi hónapokban a konyhámban. Nem kell hozzá más csak sült édesburgonya, kakaó, méz, kókuszkrém/kókusztej és fűszerek. Mostanában aztán az is előfordult, hogy nem volt sült édesburgonyám, így erre is találtam megoldást: megtisztítva és felkockázva 15 perc alatt megpárolom gőz felett, és így sokkal rövidebb idő alatt elkészül a pudingom. Egyértelműen az aktuális új kedvenc édességünk, amit ráadásul még a gyerekek is szeretnek általában. Mondjuk nem feltétlenül kell tudniuk, hogy zöldség van benne. Hiszen csokipuding…

Ha szeretnéd különlegesebbé tenni a pudingodat, akkor reszelj bele és rá tonkababot. Nekem egyértelműen így ízlik a legjobban, de narancshéjjal is nagyon finom.

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

Recept nyomtatása

RECEPT

CSOKIPUDING ÉDESBURGONYÁBÓL

Hozzávalók 2-4 személyre

sütés/gőzölés
vegán, gluténmentes

  • 1 (kb. 50 dkg) közepes édesburgonya, egészben megsütve / kockára vágva és gőz felett megpárolva (Föld)
  • 2 csapott evőkanál kókuszkrém (Föld)
  • 2 evőkanál méz / juharszirup (Föld)
  • 2 evőkanál kakaópor (Tűz)
  • csipetnyi só (Víz)
  • ½ teáskanál őrölt vanília vagy 1 teáskanál vaníliakivonat (Fém)
  • 1 evőkanál frissen facsart narancslé (Fa)
    opcionálisan: 1 egész tonkabab, lereszelve vagy
  • ½ bio narancs frissen reszelt héja
  1. Ha héjában sütötted az édesburgonyát, akkor tisztítsd meg, és vágd közepesen kis kockákra.
  2. Ha nincs erre időd, akkor nyersen tisztítsd meg, vágd falatnyi kockákra, majd párold meg gőz fölött.
  3. Az édesburgonyát botmixerrel vagy konyhai robotgépben keverd össze az összes többi hozzávalóval.

Tipp

Előre is elkészíthető, és hűtőben egy-két napig eláll lezárt üvegben. A hűtés hatására kicsit megkeményedik, és sokkal inkább mousse szerű lesz.
Ha van otthon tonkababod, akkor mindenképpen reszelj bele: egy egészet elbír a massza. A tetejére is mindenképpen reszelj egy keveset belőle. Fantasztikusan aromás és illatos lesz tőle. Én így szeretem a legjobban.

ÉDESBURGONYA HATÁSA

Hőhatása: semleges, enyhén melegítő
Íze: édes
Hatása:
  • gyenge Közép, légszomj, hasmenés vagy lágy széklet hideg tünetekkel, szorulás esetén hatékony, mert tonizálja a Lép és a Gyomor Qi-t
  • testnedvek hiánya, szomjúság, anorexia, soványság, kóros fogyás, kimerültség, nyugtalanság, száraz bőr, száraz nyálkahártya esetén jó fogyasztani, mert tonizálja a Yin-t, elsősorban a Vese Yin-t, Gyomor Yin-t
  • büdös hasmenéskor kivezeti a Nedvességet, Nyálkát és Hőséget
  • vérszegénység, szoptatási időszakban tápláló, segíti a tejképzősét a szoptatás alatt, farkasvakság esetén levesként elkészítve tonizálja a Vért
Felhasználása

Az egyik legsokoldalúbban használható zöldség: párolva, egyben vagy szeletekben, esetleg kockára vágva sütőben megsütve, szeletekben pirítva, püréként, sütemények alapanyagaként egyaránt remekük működik. A zöldségek sztárja, és még finom is. Ázsiában egészben sütik, és az utcákon snackként árulják, mint nálunk a sült gesztenyét. Nálunk is elkezdhetné valaki. Szerintem nagy sikere lenne…

HA ÉRDEKESNEK ÉS HASZNOSNAK TALÁLTAD A CIKKET, OSZD MEG A BARÁTAIDDAL, CSALÁDODDAL, HOGY ŐK IS TANULJANAK ÉS FEJLŐDJENEK.

5 Elem magazin!

Szezonális étrend, irányelvek, alapanyagok hatásai és felhasználása

 

Egészséges életmód szezonálisan

Pin It on Pinterest

Share This