IMMUNERŐSÍTÉS – táplálkozás, légzés, mozgás

2020. március 12. | Blog

Immunerősítésre mindig szükség van. Jó, ha folyamatosan törekszünk rá, hogy a testünk minél ellenállóbb legyen a külső hatásokra. Az immunrendszer, tehát a test védekező rendszere a kínai orvoslás szerint több szinten zajlik.

VÉDD RAKTÁRAIDAT

A test raktárait érdemes folyton táplálni és erősíteni, mely a kínai orvoslában a test alsó területeihez – az ún. Alsó Melegítőhöz – tartozik. Az Alsó Melegítő fő szerve a Vese. Ez a test legmélyebb szintje, melyet hosszú távú stratégiákkal lehet leginkább táplálni, de kimeríteni is hosszú évek munkájával lehet igazából. Ezt a területet védeni és melegíteni érdemes – elsősorban melegítő ételekkel (erről még írok), megfelelő mennyiségű alvással és pihenéssel. Nagyon jót tesz neki, ha nem kimerítő, de alaposan átmozgató mozgást végzel, mert serkenti a keringést, leginkább a lábakat érdemes jól megdolgoztatni – így például a kirándulások, nagyobb séták is jót tehetnek akár.

Étrendi szempontól itt elsősorban a melegítő, hosszan főtt hús és csontlevesek nagyon hatékonyak, amibe mindig tegyél bőven gyökérzöldségeket, néhány szelet friss gyömbért, 4-5 szem borókabogyót, és egy evőkanálnyi gojibogyót az utolsó 1 órára. Nagyon jót tesz neki, ha belefőzöl egy nagy csokor friss zöldfűszert is. Remekül táplálják a raktárakat a halételek és mindenféle tengeri herkentyűk, illetve az alga is, mely utóbbit ugyancsak nyugodtan dobhatsz a levesedbe. A csontelevsek esetében nagyon jó a velős csont, ha pedig nem eszel húst, akkor a fenti fűszerekkel gyökérzöldségekből és kelkáposztából, hagymából főzz magadnak hosszan főtt – 2-3 órán át – főzött zöldséglevest.

 TÁPLÁLD AZ EMÉSZTŐRENDSZERED

A Középső Melegítőhöz az emésztőrendszer tartozik, melynek táplálása általában a fő témánk itt. A legjobb, amit tehetsz, hogy hideg étkezések helyett szezonális alapanyagokból, tápanyagdús ételeket készítesz magadnak és a családodnak.

Fontos a tápláló meleg reggeli, a levesek – hosszan főtt hús- vagy zöldségleves mellett bármilyen leves –, a főzelékek, az idényzöldségekből készült raguk, a sült vagy a párolt zöldségek, a halak és a húsok mellett belsőségek fogyasztása. A fűszerek közül minden köményféle, a friss zöldfűszerek, a kardamom és a babérlevél különösen jót tesz az emésztőrendszernek, de valójában a változatosan és izgalmasan fűszerezett ételek még inkább fontosak. Ez nem csak finomabbá teszi az ételeinket, hanem a bélflóra sokszínűségét is táplálja. Remek, ha rendszeresen csempészel az étrendedbe valamilyen fermentált ételt: savanyított zöldségeket vagy fűszereket magad is készíthetsz otthon, de a szűretlen almaecet, miszó, szójaszósz is fermentált alapanyag.

VÉRTEZD FEL A KÜLSŐ VÉDŐVONALAT

A Felső Melegítő szervei közül a Tüdő az immunrendszer egyik fő szerve, mely a test legkülső rétegéhez tartozik, és ezért kapunk el könnyebben felsőlégúti betegségeket, mint bármi mást. A Tüdő valójában felfogja a külvilágból behatolni kívánó ártókat, és gyorsan kidolgozza magából egy jó kis náthával vagy lázzal. A Tüdő táplálása és védelme tehát ugyancsak esszenciális emiatt, melynek egyik legjobb módja a jó étrend – a hűtő és nyálkát képező alapanyagok mellőzése –, a jó légzés és a mozgás a friss levegőn – tehát a tüdő „tornáztatása”.

5 elemes csikung klub

Lazíts mozgással töltődj közösségben

 

Online előfizetés, hetente frissülő edzésprogrammal

Az étrend kapcsán a Tüdő táplálására az eddig említett tanácsok mellett nagyon hasznos még minden csípős ízű zöldség – retek, hagyma, karalábé, retekcsíra, zsázsa, torma és friss gyömbér, illetve a gombák és a gyökérzöldségek is nagyon jók. A hosszan főtt levesek, vadhúsokból készült raguk itt is nagyon jó szolgálatot tesznek.

Amit érdemes kerülni az immunrendszer erősítése érdekében, azok elsősorban az emésztőrendszert hűtő ételek és alapanyagok és a nyálkát felhalmozó ételek: a joghurt, a túró, a déligyümölcsök, a nem szezonális zöldségek – különösen az erősen hűtőek, mint amilyen a paradicsom és az uborka. A búzalisztből készült ételek nagy mennyiségben ugyancsak nyálkát halmoznak fel, különösen, ha hideg étkezésként fogyasztod, mint amilyen egy kenyérrel kombinált hideg vacsora. Ehelyett egyél inkább egy levest. A behűtött ételek és italok, a gyümölcslevek – különösen a narancslé, a cukor ugyancsak erősen lehűtik az emésztőrendszert, emellett pedig nyálkásítanak is, hosszú távon pedig kimerítik a test raktárjait.

Plusz gyorsan bevethető módszer még a D3-vitamin, aminek szinte egész évben mindenki híján van, hiszen sokkal többet vagyunk a négy fal között, mint a friss levegőn. A D3- vitamint az utóbbi évek kutatásai az egyik legjobb immunerősítőnek tartják, nem csak a rák és a szív-érrendszeri betegségek kockázatát csökkenti, hanem a felsőlégúti betegségekét is. Legjobb, ha olajos cseppekben vagy olajos lágy kapszulaként veszed be, mert zsíroldékony vitamin, mégpedig valamikor reggel. Érdemes belőle felnőtteknek 4000 NE (100 mcg), gyermekeknek pedig 1000 NE (25 mcg) bevenni.

Immunrendszerednek jót tesz tehát:

  • hosszan főtt húsleves, csontleves, zöldségleves
  • főtt ételek, hideg étkezések helyett
  • szezonális zöldségek párolva, főzve
  • halak, tengeri herkentyűk
  • fermentált, azaz savanyított zöldségek
  • változatos fűszerezés
  • friss zöldfűszerek
  • csípős ízű zöldségek, fűszerek, csírák
  • D3-vitamin
  • pihenés, min. 8 óra alvás naponta
  • rendszeres mozgás
  • mély és egyenletes légzés, légzőgyakorlatok - qigong

VEGYÉL RÉSZT A 5 RÉSZES REGGELI CSIKUNG (QIGONG) GYAKORLÁSON!

5 részes videó sorozat

 
Induljon jól a nap! Csikung (qigong) reggeli gyakorlás

Pin It on Pinterest

Share This